17 milliárd forint felett a jégkrémek éves kiskereskedelmi forgalma
Az elmúlt 12 hónapban – 2008. júliustól 2009. júniusig – a jégkrém-forgalom meghaladta a 17 milliárd forintot a szervezett kiskereskedelemben – közli a Nielsen piackutató vállalat.
Ennek több mint egyharmada jut az impulzus (pálcikás, tölcséres, szendvics, stb.) jégkrémekre, közel kétharmad pedig a családi, nagy kiszerelésű hideg édességek részaránya.
Mennyiségben összesen 23 millió liter hideg édességet adtak el a boltokban az érintett időszakban, 3 százalékkal kevesebbet, mint azt megelőzően. Értékben a piac 2 százalékkal bővült 2008 július-2009 júniusban, az előző tizenkét hónaphoz viszonyítva.
Az impulzus jégkrémek idén júniusban olcsóbbak lettek a tavalyi hatodik hónaphoz képest. Amíg a fogyasztói átlagár idén júniusban literenként 1114 forint, addig ez 2009. júniusban 1301, 2008 júniusban pedig 1221 forint volt.
A jégkrém fő beszerzési helye a főleg szupermarketet és diszkontot magában foglaló 401-2500 négyzetméteres üzlettípus. Az impulzus jégkrém 63 százalékát ebben a csatornában vásárolták az emberek, ahogyan egy évvel korábban is. Az otthoni fogyasztásra szánt, nagy kiszerelésű termékeknél pedig 53 százalék a 401-2500 négyzetméteres üzletek részaránya.
A 401-2500 négyzetméteres csatorna vezető szerepének egyik oka, hogy megnőtt a főleg diszkontokban árusított kereskedelmi márkás termékek részaránya: Idén júniusban már az összes eladott impulzus jégkrém 70 százaléka a láncok saját márkája, szemben a tavalyi és tavalyelőtti 55 százalékos mutatóval.
Az impulzus jégkrémek forgalmazásából jelentős rész jut a kisebb, hagyományos élelmiszer-üzletekre. Az 50 négyzetméteres és kisebb boltok 15, az 51-200 négyzetméteresek 14 százalékkal részesednek a mennyiségi eladásokból. A nagy kiszerelésű jégkrémeknél viszont magas, 29 százalék a hipermarketek részaránya.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >