150 milliárd forintból fejleszthetik az egyik nagyon népszerű turisztikai régiót
A kormány 2024-ig 150 milliárd forint támogatást nyújt a Tokaj-Zemplén térség fejlesztésére – írja az origo Varga Mihály pénzügyminiszter közösségi oldala alapján.
A tárcavezető a régió fejlesztéséről egyeztetett Wáberer Györggyel, a Tokaj-Zemplén Térség Fejlesztéséért felelős kormánybiztossal.
Budapest és a Balaton után az ország harmadik legjelentősebb turisztikai régiójává válhat a Tokaj-Zemplén térség”- emelte ki a miniszter.
A miniszter bejegyzése:
Elmondta, hogy első körben megépül a Tokaji Borvidéki Látogatóközpont, majd létrejönnek a tokaji Kopasz-hegyet érintő turisztikai attrakciók és megkezdődnek a térség kerékpárútjait érintő fejlesztések is.
A KÖVETKEZŐ ÜTEMBEN TOVÁBBI BERUHÁZÁSOK VALÓSULHATNAK MEG SÁROSPATAKON, SÁTORALJAÚJHELYEN, PÁLHÁZÁN ÉS ABAÚJSZÁNTÓN- tette hozzá.
Az induló fejlesztések a miniszter szerint növelik a helyben élők lehetőségeit és a települések népességmegtartó erejét.
A kormány azon dolgozik, hogy a beruházások az ország teljes területén segítsék a gazdaság újraindítását – húzta alá Varga Mihály. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
VIMOSZ: optimizmus a turisztikai szektorban
Kitartó optimizmus jellemzi a magyarországi turisztikai szektort, az ágazat szereplői…
Tovább olvasom >Balatoni Turizmus Szövetség: Pokol van a Balaton partján
A Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) közleményben hívta fel a figyelmet…
Tovább olvasom >Mi a drágább? A horvát tengerpart vagy a Balaton?
A magyarok körében Horvátország évek óta az egyik legkedveltebb nyári…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fenntartható vendéglátás Magyarországon: a 2024-es év úttörői
Magyarországon a fenntarthatóság napjaink egyik legfontosabb kihívása, különösen az éttermi…
Tovább olvasom >Trendekbe fagylalva
Ami hosszú időn keresztül csak egy jeges nyalánkság volt, abból a…
Tovább olvasom >