15-20 százalékkal is nőhet a Sziget Kft bevétele
A Balaton Sound, a Gourmet, a Gyerek Sziget, a Sziget és a Volt fesztivált is szervező Sziget Kft. a tavalyi 10,2 milliárd forintnál legalább 15-20 százalékkal magasabb bevételt szeretne elérni – írja a Világgazdaság nyomán az mfor.hu.
Gerendai Károly a Világgazdaság szerdai számában megjelent interjúban elmondta: az idei rendezvényeken átlagosan 5-10 százalékkal emelték a jegyárakat, és persze a költségeik is növekednek. Az ügyvezető arra számít, hogy a bevételek nagyobb arányban nőnek majd, mint a kiadások.
A Sziget fesztivál körülbelül 6 milliárd forint – a tavalyinál valamivel jelentősebb – bevételt hozhat. A bevétel szerkezetében nincs jelentős változás, a jegyek, bérletek értékesítéséből befolyó összeg továbbra is legalább 75 százalékot tesz ki. A szponzorációból és a vendéglátásból származó bevétel körülbelül azonos, 10-12 százalék, az állami forrás pedig körülbelül egy százalékot tesz ki. A kiadások közül továbbra is a programokra fordított összeg a legnagyobb tétel, ezt követik a technikai jellegű költségek. Az idei Szigeten Rihanna és a Muse lesz a legdrágább előadó.
Gerendai Károly egyebek mellett kitért arra is, hogy az irreálisan magas fellépőárak miatt már nem akarnak, és nem is tudnak versenyezni a gazdagabb, nagy nemzetközi fesztiválokkal a sztárprogramokban, inkább a látványvilágra, a sokszínűségre vagy a jó minőségű szolgáltatásokra költenek, amivel megkülönböztethetik a Szigetet a többi fesztiváltól.
A jó program elvárás a közönség részéről, de a Szigeten egyre kevésbé a sztárok kiléte az elsődleges „hívószó”. A Sziget sikere nem a korábbinál is erősebb programnak köszönhető, hanem a tudatosan erősített önálló brandnek és a Sziget-életérzésnek – mondta az ügyvezető. (Világgazdaság, mfor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >BalatonBike365: rekordforgalom a balatoni bringás turizmusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Felmérést készített a legszebb magyarországi kilátópontokról a Csodásmagyarország.hu
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Őszi hajózási szezon vette kezdetét a Balatonon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >50,8 milliárdos kikiáltási áron aukcióra kerül a Belügyminisztérium egykori épülete
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Még három napig jelölhet arra érdemes személyt a 2025-ös Gundel-díjra!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >