130 milliárdnál is többet költhetünk el idén az online boltokban
Több mint 130 milliárd forintért vásárolhatnak idén az emberek késztermékeket az interneten itthon egy gazdasági elemző szerint – hangzott el pénteken az RTL Híradójában.
Tavaly 99 milliárd forintot költöttünk a világhálón ilyen célra, ebből 24 milliárdot a karácsonyi hónapban. A legtöbben élelmiszert, műszaki cikkeket, ruhát vásároltak, könyvből viszont egyre kevesebb fogy.
Magyarországon 1,2 millióan vásárolnak rendszeresen online, az internetes áruházak éves bevételének egynegyedét teszi ki a karácsonyi forgalom. Utánvéttel és bankkártyával is lehet fizetni, így sorba sem kell állni.
Az online áruházak üzemeltetői kötelesek feltüntetni adataikat, így a problémás termékekkel reklamálni is lehet. Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője szerint ha utólag meggondolják magukat a vevők, nem tetszik a termék, vagy rájönnek, hogy nincs arra szükségük, akkor 8 munkanapon belül visszaküldhetik az árut. A kereskedő ilyenkor köteles a vételárat visszatéríteni – tette hozzá.
Magyarországon tavaly közel 100 milliárd forintot költöttek késztermékekre az emberek interneten, idén az elemzők szerint akár 135 milliárd forint is lehet az online-forgalom. Ebben a szolgáltatások vásárlása nincs benne. Legtöbbet élelmiszerekre és parfümökre költöttek, de televíziót és számítógépes alkatrészeket is sokan vásároltak. A ruhák és sportszerek az utóbbi évben megelőzték a könyveket, amelyekből 2007 óta egyre kevesebb fogyott – közli az RTL Híradójában elhangzottakat a hirszerzo.hu.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Erősebb félévet zártak a vidéki szálláshelyek, mint tavaly
A turizmus 2023-ban vett lendülete továbbra is érezteti hatását. A…
Tovább olvasom >Már minden Auchan-áruházban lehet muncholni
Május elejétől már minden Auchanban az eredeti árhoz képest akár…
Tovább olvasom >