121 településen nyílik új kisbolt a Magyar falu program révén
A Magyar falu programnak köszönhetően kisbolt nyílik 121 olyan településen, ahol az elmúlt években, évtizedekben nem volt – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Kisboltok nyílnak 121 településen
Gyopáros Alpár a Magyar falu programban meghirdetett, falusi kisboltokat érintő támogatás első eredményeit ismertetve elmondta, mintegy 5,6 milliárd forint támogatást fizetnek ki a következő hetekben, hónapokban az alapvető élelmiszereket és vegyiárukat árusító új boltok nyitására.
A nyertes pályázók listáját pénteken teszik közzé a kormany.hu oldalon.
Gyopáros Alpár példaként említette a Győr-Moson-Sopron megyei Maglócát, ahol 18 évvel ezelőtt zárt be a kisbolt, és a helyieknek reményük sem volt arra, hogy új bolt nyisson.
A programnak köszönhetően most lesz kisbolt a településen – mondta.
A kormánybiztos közölte, egy pályázó négy különböző tevékenységre pályázhatott. Pályázni lehetett ingatlanvásárlásra maximum 5 millió forintig, ingatlanfelújításra maximum 50 millió forintig, eszközbeszerzésre, valamint munkabértámogatást is lehetett igényelni.
A nyertes pályázók öt évig jogosultak munkabértámogatás igénylésére – jegyezte meg. Gyopáros Alpár elmondta, kifejezetten támogatták azt is, hogy az adott kisbolt „kvázi közösségi térként” is funkcionáljon. Vény nélkül kapható gyógyszereket is lehet majd bennük vásárolni – tette hozzá a kormánybiztos. Közölte, az üzletek több mint 90 százaléka ezeket a többletfunkciókat „bevállalta”.
Gyopáros Alpár emlékeztetett arra, hogy a 2019-ben indított Magyar falu programban a rendelkezésre álló forrás az első évben 150 milliárd, 2020-ban 200 milliárd forint volt. Ez 2021-ben már meghaladta a 270 milliárd, jövőre pedig várhatóan a 300 milliárd forintot is – közölte Gyopáros Alpár.
A program keretében idén a meglévő kisbolt fejlesztésére és új kisboltok nyitására írtak ki pályázatot. A már meglévő kisboltok fejlesztését célzó pályázatok eredményét várhatóan néhány héten belül teszik közzé – közölte. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
GKI-elemzés: árréstop – mentőöv a vásárlóknak, béklyó a piacnak
Nagy Márton miniszter bejelentésé alapján, 2025 márciusában a Magyar kormány…
Tovább olvasom >Árrésstop Magyarországon: Kik az érintettek, és valóban indokolt a kormányzati beavatkozás?
A magyar kormány március 17-től – egyelőre május 31-ig –…
Tovább olvasom >Meglepően jól sikerült a január a kiskereskedelemben
A gyenge évzáráshoz képest 2,2%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom, ami…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Európai Bizottság az uniós borágazat versenyképességének erősítésére tett javaslatot
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol az európai borágazat versenyképességének, ellenálló…
Tovább olvasom >NGM: kormány megőrzi a nyugdíjak vásárlóerejét, novemberben átlagosan 39 600 forint kiegészítő emelést kapnak a nyugdíjasok
A kormány elkötelezett amellett, hogy a nyugdíjasok számára stabil és…
Tovább olvasom >A foglalkoztatottsági adatok alapján Magyarország Európa élmezőnyéhez tartozik
A Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján 2025 februárjában közel 4,7…
Tovább olvasom >