12 millió forinttól kapható a világ első tömeggyártott humanoid robotja Magyarországon
Januártól Magyarországon is elérhetővé válik a G1 humanoid robot, amelynek ára 12 millió forinttól indul. A forgalmazó INFUZE Robotics ügyvezetője, Körömi János szerint a robot nem helyettesíti teljes mértékben az emberi munkaerőt, de időt ad a vállalatoknak, hogy felkészüljenek a jövő technológiai kihívásaira – írja az Index.
A G1-et fejlett AI-számítógépként kell elképzelni, amely képes bonyolult mozdulatok végrehajtására és interakcióra is. Lézeres radarral térképezi fel környezetét, beszélgetni tud, valamint futni és egyensúlyozni is képes. Bár a hardver stabil és sokoldalú, egyedi képességeinek kihasználásához fejlesztői szakértelem szükséges. Ezért a robotot elsősorban oktatási és kutatási intézményeknek, valamint olyan vállalatoknak ajánlják, amelyek kísérletezni szeretnének a humanoid robotikával.
A piaci megjelenést több technológia fejlődése tette lehetővé: kompakt, erős motorok, nagy teljesítményű akkumulátorok, precíz szenzorok és elég számítási kapacitás ahhoz, hogy a robot 43 motorját valós időben vezéreljék. A jelenlegi ár mellett a megtérülés inkább marketingértékben, PR-hatásban és a munkaerővonzásban mérhető.
A humanoid robotok a munkaerőhiány miatt sokakban reményeket ébresztenek, de Körömi János hangsúlyozta: rövid távon nem kell attól tartani, hogy tömegesen váltanák ki az emberi munkahelyeket. Ugyanakkor a fejlesztések mellékhatásai – például az emberi kéz és láb mozgását utánzó technológiák – új lehetőségeket nyithatnak olyan területeken, mint a protézisgyártás.
A cég oktatási célokra kínálja a G1 EDU változatot, amelyen egyedi programokat lehet futtatni, nagy nyelvi modelleket integrálni, így a robot akár „tanulótárssá” is válhat a jövő mérnökei számára.
2026-ban érkezik a G1 kisebb testvére, az R1, amelynek induló ára várhatóan 5 millió forint lesz. Ez a modell alacsonyabb (120 cm), de hasonló képességekkel bír majd.
Körömi János ugyanakkor visszafogott várakozásokat fogalmazott meg a háztartási robotokkal kapcsolatban: szerinte az otthonok összetettsége miatt hosszabb távon sem biztos, hogy a humanoid forma lesz a mindennapi használatra legalkalmasabb megoldás.
Kapcsolódó cikkeink
Raktározás új pályán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Robotokkal szállít ételt a Just Eat Takeaway
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tartunk a humanoid robotoktól
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Siófokon zárult az idei Coop Rally
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elképesztő összeget közölt a Tesco: 12 milliárd forintnyi Clubcard kupont és utalványt adott vissza hűséges vásárlóinak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az Auchanban megduplázható a nyugdíjasoknak járó élelmiszer-utalványok 30 000 forintos értéke
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >