12 000 eurós támogatás a gyerekek egészségnevelésére az Auchantól
Az Auchan az Ifjúságért Alapítvány jelentős pénzügyi adománnyal járul hozzá az olimpiai bajnok kajakozó, Fazekas-Zur Krisztina által alapított Bajnokok Útja Alapítvány céljainak megvalósításhoz. Az ünnepélyes csekkátadóra január 19-én este, az Auchan soroksári áruházában került sor.
Az Auchan az Ifjúságért Alapítvány összesen 12.000 eurót szavazott meg a Bajnokok Útja Alapítvány programjának támogatására. A támogatást az Alapítvány bizottsága két évre elosztva ítélte oda, eszerint idén 8.000 eurót utal át a Bajnokok Útja Alapítvány számára, a fennmaradó 4.000 eurót pedig az alapítvány 2017. évi munkájának támogatásához biztosítja.
„Alapítványunk nagyra értékeli, hogy a szervezet kiemelt céljai között szerepel a gyermekek rendszeres mozgásra és az egészséges életmódra való ösztönzése, valamint a jövő tehetségeinek felkutatása, ezért döntöttünk a támogatás mellett”– mondta el Szántó József, az Auchan soroksári áruházának igazgatója.
Fazekas-Zur Krisztina, a Bajnokok Útja Alapítvány alapítója hozzátette: „Alapítványunk megalakulása óta azon dolgozik, hogy élsportolók, olimpikonok személyében olyan példaképeket állítson a fiatalok elé, akik segítségével gyakorlati útmutatást kaphatnak az egészséges, sportos életvitelről, a rendszeres testmozgásról, és abban is igyekszünk motiválni a fiatalokat, hogy képesek legyenek célokat kitűzni maguk elé, majd elérhessék azokat. Nagyon hálásak vagyunk az Auchan az Ifjúságért Alapítványnak, hogy támogatja alapítványunk munkáját.”
Az alapítvány munkájában olyan neves sportolók vállalnak aktív szerepet, mint a háromszoros olimpiai bajnok kajakozó Kammerer Zoltán, az EHF-kupa győztes kézilabdázó Tápai Szabina, a többszörös magyar válogatott kézilabdázó és olimpiai negyedik helyezett Fazekas Nándor, a hegyikerékpár junior vb-ezüstérmes, londoni olimpikon Benkó Barbara, valamint az olimpiai ezüstérmes birkózó Lőrincz Tamás. Az alapítvány munkája nyomán a 10-12 éves korosztály tagjai személyesen találkozhatnak az élsportolókkal, megismerhetik az olimpiai bajnokok és világklasszisok sikereinek titkát, ösztönzést kaphatnak céljaik megvalósításához.
Auchan az Ifjúságért Alapítvány
AzAuchan az Ifjúságért Alapítványt az Auchan Csoport 1996-ban hozta létre, és 2011 óta minden olyan országban meghirdet pályázatokat, amelyben az Auchan jelen van áruházaival. Az Alapítvány küldetése, hogy felkaroljon olyan projekteket, amelyek nehéz helyzetben lévő, 5 és 25 év közötti fiatalok megsegítését, társadalmi integrációját tűzték ki célul.
A Bajnokok Útja Alapítvány
Az alapítványt a londoni olimpián kajak négyesben aranyérmet szerzett Fazekas-Zur Krisztina hozta létre 2013 februárjában. A Bajnokok Útja Alapítvány – ahogy a neve is jelzi – kiemelt küldetése, hogy segítse a jövő bajnokait céljaik kitűzésében és álmaik megvalósításában, illetve, hogy előmozdítsa az egészségtudatos életmód elterjedését a mindennapi életben.
Kapcsolódó cikkeink
Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >A megunt mobiltelefon értékes – 1500 kiselektronikai eszközt hoztak vissza az Auchanba újrahasznosításra
Harmadik alkalommal csatlakozott az Auchan áruházlánc a „Passzold vissza, Tesó!”…
Tovább olvasom >Megjelent az FMCG-piac 2024. évi kereskedelmi toplistája
Maradt minden a régiben: Lidl, SPAR, Tesco a dobogósok sorrendje!…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >