107 ezer termelő kapott már az első napon területalapú támogatási előleget
Az előlegfizetés első napján 107 ezer termelő számára mintegy 73 milliárd forint területalapú támogatás (SAPS támogatás) indult meg, keddtől pedig több mint 3000 tejtermelő részére 14 milliárd forint termeléshez kötött tejhasznú tehén támogatás kifizetése kezdődik el – ismertette Nagy István agrárminiszter az Agrárminisztérium közleményében, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.

Elindult a területalapú támogatások kifizetése
Magyarország az elmúlt évekhez hasonlóan az uniós szabályok adta legkorábbi időponttól, vagyis október 18-tól előleget fizet a gazdálkodónak. Idén a gazdálkodók 166 ezer egységes kérelmet nyújtottak be, ötmillió hektár mezőgazdasági területre.
A tárcavezető beszámolt arról, hogy ebben az évben is sikerült elérnünk az Európai Bizottságnál, hogy emelt előlegfizetés váljon lehetővé. Az előleg mértéke a közvetlen támogatásoknál kérelmenként maximum 70 százalék, a területalapú vidékfejlesztési támogatásoknál – mint például az agrár-környezetgazdálkodási intézkedés vagy az ökológiai gazdálkodásra történő átállás támogatása – maximum 85 százalék lehet.
A miniszter hozzátette, hogy a gazdálkodók által idén benyújtott egységes kérelmekre a Magyar Államkincstár december 31-ig az előleget, az előlegfizetés lezárulta után december 1-jét követően – fizethető részfizetéseket is beleszámítva – mintegy 262 milliárd forintot fizet majd ki. Ebből a tervek szerint a közvetlen támogatások előlegeként több mint 185,2 milliárd forint, míg részfizetésként 76,4 milliárd forintot fizet ki idén a Kincstár. Ezen felül terület- és állatalapú vidékfejlesztési támogatásokhoz kapcsolódó előlegfizetésre is lehet számítani, év végéig ezeken a jogcímeken a tervek szerint 46 milliárd forint kerül a gazdálkodókhoz.
Nagy István kifejtette: az előlegfizetés fő célja, hogy az őszi munkákat zavartalanul el lehessen végezni, a termelők pénzügyi stabilitása, likviditása biztosítható legyen. A termelők számára megnyugtató lehet, hogy idén is prioritást élvez, hogy minél több termelő részesülhessen előrehozott kifizetésben, és minden jogcímen elinduljon az utalás, amelyen arra van lehetőség. Így a területalapú támogatásokon túl egyes kulcságazatokat célzottan segítő támogatások – mint például egyes, a szarvasmarha ágazatot érintő jogcímek vagy a zöldítési után kapható támogatások – kifizetését is megkezdik. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A St. Andrea Szőlőbirtok lett Az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >Csökkenő hozamvárakozások a főbb kukoricatermelő tagországokban
A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) júliusi projekciójában a 2024/2025. gazdasági évit 4…
Tovább olvasom >Csapdázással segíti a Nébih a zárlati károsítók felderítését
A hazai mezőgazdaság és növényvilág szempontjából rendkívül jelentős a kiemelt…
Tovább olvasom >További cikkeink
Provident: magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből
A magyarok egyre nagyobb részének kihívás kijönni a jövedelméből, a…
Tovább olvasom >GKI Elemzés: Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t?
Mesterséges intelligencia a munkahelyeken: kik használják az AI-t? A GKI…
Tovább olvasom >Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac
Továbbra is stabil a hazai munkaerőpiac, a foglalkoztatottak száma évek…
Tovább olvasom >