1000 milliárd fölött lehet a kiskereskedelem forgalma decemberben
Az októberi adatok alapján nem lenne meglepő, ha a kiskereskedelem forgalma meghaladná az 1000 milliárd forintot decemberben – mondta Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.
Emlékeztetett, hogy a KSH pénteken közzétett adatai szerint októberben 2,6 százalékkal bővült a kiskereskedelem, a havi forgalom folyó áron 853 milliárd forint volt. Az év végére jellemző felfokozott vásárlási kedv azonban ekkor még nem érzékelhető: az elmúlt évek adatai alapján csak közvetlenül karácsony előtt indul a bevásárlási roham, így ennek hatása a decemberi adatokban mutatkozik majd meg – tette hozzá.
A helyettes államtitkár szerint erősödik a lakosság vásárlási kedve, az emberek az elmúlt években elhalasztott vásárlásaikat most pótolják, ezért folytatódhat a fogyasztás bővülése.
Az NGM az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a bértömeg-növekedés és az emelkedő lakossági bizalom következtében 2016-ban a háztartások fogyasztási kiadása a konvergenciaprogramban előre jelzett 3,9 százaléknál nagyobb mértékben növekedhet.
A közlemény szerint a kiskereskedelmi forgalom 2014 év elejétől 14,1 százalékkal nőtt Magyarországon, ez a teljesítmény a régiós országok között előkelő helyet biztosít. A javuló foglalkoztatási mutatóknak és az alacsony inflációs környezetnek köszönhetően a fogyasztás 2003 óta nem látott ütemben bővült 2016 első felében. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A karácsony ízei
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A karácsony a konyhában kezdődik
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Bejgli a kosárban: a magyar karácsonyi szokásaink nyomában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A tudatos húsfogyasztásról indít kampányt a NAK a Remény farmról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A jövő nem Made in China – Kína helye a világgazdaságban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Clean Industrial Deal: mindent a finanszírozható zöld átállásról
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >