100 milliós értékű lakásnyeremény érkezik
Egyedülálló akciót indít a Szerencsejáték Zrt. az OTP Bank együttműködésével augusztus 28-ától. Az elmúlt évtized egyik legnagyobb értékű hazai tárgynyereményét, egy több mint 100 millió forint értékű penthouse-jellegű lakást nyerhet egy szerencsés Játékoskártya birtokos. A kiemelkedő nyereménnyel kívánja megünnepelni a nemzeti lottótársaság, hogy immáron 1 millió játékos igényelte a Játékoskártya szolgáltatást a lottózókban.
1950-től negyven éven keresztül az Országos Takarékpénztár (OTP) keretei között működött a Sportfogadási és Lottóigazgatóság, amelyből 1991-ben jött létre az önálló, állami tulajdonú részvénytársaság, a Szerencsejáték Rt. A mostani nyereményjáték tárgya, a lakásnyeremény is ebből az időszakból származik, ugyanis 1957-től egészen a hetvenes évek közepéig a tárgynyeremény-sorsolás legértékesebb tételei az ingatlanok voltak. Ebben az időszakban 505 lakás, 224 családi ház és üdülő talált gazdára az Ötöslottó játékosai között, akik 3 forint 30 filléres szelvényükkel lettek öröklakás tulajdonosai. Az utolsó Lottóotthon sorsolást 1973. december 3-án tartották a Népstadion egyik termében.
Ötven év után a Szerencsejáték Zrt. az OTP Bank együttműködésével visszahozza a lakásnyereményt, amit a nemzeti lottótársaság a Játékoskártya elnevezésű hűségprogramjában résztvevő játékosai számára tesz elérhetővé. A 6 éve indult Játékoskártya – amelynek igénylése mostanra országosan már 4300 értékesítési ponton, valamint már online is lehetséges – számos kényelmi és biztonsági funkciót nyújt a fogadók részére, és támogatást ad a túlzásba vitt mértékű szerencsejáték elkerülésében is, hogy a szerencsejáték valóban játék maradjon.
„A szolgáltatás népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy immáron 1 millió játékos igényelte a Játékoskártyát a lottózókban, a tendenciákat nézve pedig ez a szám, az online regisztrációval együtt év végére még harmadával növekedhet.”
– hangsúlyozta Mager Andrea. Az Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: „nagy öröm számomra, hogy az OTP Bankkal együttműködve, egy ilyen kiemelkedően nagy értékű ingatlant tudunk kínálni, visszahozva a nagy múltú lakásnyereményt játékosaink számára.”
„A sportfogadás és a lottó évtizedekig összeforrtak az OTP nevével, hiszen 1991-ig a bank szervezte ezeket a népszerű játékokat. Ezért is álltunk örömmel a Szerencsejáték Zrt. Játékoskártya lakásnyeremény akciója mellé, és a hajdani Lottóházak emlékét felidézve ezért is lett az OTP Ingatlan Zrt., mint az ország egyik legjelentősebb és legnagyobb bizalmat élvező ingatlanfejlesztője a tárgynyeremény-program ingatlanszolgáltatói partnere.”
– mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója.
A Játékoskártyával hosszú távon tervez a nemzeti lottótársaság. A meglévő funkciók továbbfejlesztésével, valamint újak bevezetésével hazánk egyik legnagyobb hűségprogramját kívánja felépíteni az elkövetkezendő két évben. Mindezzel párhuzamosan elindították egy új, a nemzetközi trendeket és a játékosok igényeit is magába foglaló applikáció fejlesztését is.
Kapcsolódó cikkeink
Nőtt a Szerencsejáték Zrt. árbevétele és nyeresége tavaly
A Szerencsejáték Zrt. 1235 milliárd forint nettó értékesítési árbevételt ért…
Tovább olvasom >Mintegy 400 milliárd forint támogatás kifizetése várható idén a Vidékfejlesztési programból
A kormány célja, hogy az előző, 2014-2020-as uniós költségvetési ciklus…
Tovább olvasom >Sok kihívás mellett soha nem látott támogatási lehetőségek az agráriumban
2024 a kihívások éveként vonul be a mezőgazdaság történetébe, és…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >