100 milliárdos kárt tett a kukoricában a brutális aszály
Akár 100 milliárd forinttal is csökkenthette a kukoricatermelők idei bevételeit a nyári hőség és aszály – olvasható az agrarszektor.hu-n. Az eddigi betakarítási eredmények szerint a termés több mint 2 millió tonnával lehet kevesebb a tavalyinál. A veszteségek jelentősen visszafoghatják a mezőgazdaság idei kibocsátását és GDP-hozzájárulását is.
Súlyos bevételkiesést okoz a nyári aszály és hőség a kukoricatermelőknél 2017-ben. Biztos, hogy az idei termésmennyiség jelentősen csökken tavalyhoz képest. A KSH szerint a gazdálkodók az elmúlt évben összesen 8,73 millió tonna kukoricát takarítottak be 8,63 tonnás hektáronkénti hozamok mellett. Az eddigi idei aratási eredmények ugyanakkor – közölte a közelmúltban Czerván György, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára – 6,3 tonna körül alakulnak, és a tárca most 6,0-6,5 tonnás országos termésátlaggal számol.
Ebből kiindulva az ez évi össztermés – egymillió hektárt némileg meghaladó területet figyelembe véve – 6,0-6,5 millió tonna lehet. Ez azt is jelenti, hogy akár 2,0-2,5 millió tonnával kevesebb kukorica teremhet 2016-hoz képest, és ez 20-30 százalékos visszaesést eredményezhet.
Az agrártárca adatai szerint a tonnánkénti felvásárlási átlagát tavaly 38,5 ezer forint volt, most pedig 43 ezer forint körül mozog. Így mind változatlan, mind folyóáron számolva az aszály és hőség miatti veszteségek megközelíthetik, illetve meghaladhatják a 100 milliárd forintot is.
A terméskiesés jelentősen csökkentheti a mezőgazdaság idei kibocsátását, illetve GDP-hozzájárulását is. Ennek kapcsán ismét kiújulhat az ágazati vita arról, hogy az agrárium teljesítményét mennyire határozzák meg a technológiai eljárások és az időjárási körülmények. Az idei tapasztalatok azt mutatják, hogy a kukoricatermelés mennyiségét és eredményességét döntően az időjárás szabja meg. (Hazafi László, agrarszektor.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Itt a Szupermenta nyári vetőmagtesztje: főszerepben a cukkini
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei cukkinivetőmagokat vizsgáltak a Szupermenta…
Tovább olvasom >AM: a St. Andrea Szőlőbirtok lett az év pincészete Magyarországon
A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a…
Tovább olvasom >AM-államtitkár: a kertészeti pályázatok segítik a magyar dinnyetermesztés fennmaradását
A magyar dinnyetermesztés fennmaradását segítik a vidékfejlesztési keretből finanszírozott kertészeti…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tiltakoznak a visszaváltási díj csökkentése miatt a kereskedők
Az Országos Kereskedelmi Szövetség megdöbbenéssel értesült arról, hogy a MOHU…
Tovább olvasom >Az Európai Bizottság elfogadta a kkv-k önkéntes fenntarthatósági jelentéstételére vonatkozó ajánlást
A VSME (Voluntary Sustainability Reporting Standard for non-listed Micro, Small…
Tovább olvasom >Az elmúlt napokban látott gyengülés ellenére a forint büszke lehet az idei teljesítményére
A múlt péntek óta a forint szerepelt a legrosszabbul a…
Tovább olvasom >