10-15 százalékkal drágul a karácsonyfa idén
Az Agroinform.hu piaci kereskedők körében végzett felmérése szerint a fenyőfaárak átlagosan 10-15 százalékkal alakulhatnak a tavalyi szint felett: a lucfenyőt 5 ezer forint körüli, az ezüstfenyőt 7-8 ezer forint közötti, míg a nordmann fenyőt 10-12 ezer forint közötti méterenkénti áron kínálják az idei szezonban az utcai és piaci standokon megjelent alkalmi fenyőárusok.
A mezőgazdasági portál múlt heti felmérése ugyanakkor azt mutatja, hogy az előrejelzett áremelkedés érdemben nem befolyásolja a korábbi a vásárlási szokásokat. A válaszadók többsége, 53 százaléka azt jelezte, hogy évente egyszeri kiadásról lévén szó idén is a szokásos fajtájú és méretű fenyőt fogja megvenni. 19 százaléknyian esetleg a tervezett méretben lépnek majd vissza. 16 százalék igyekszik olcsóbb beszerzési hely keresésével vagy ügyesebb alkuval kompenzálni az áremelkedést. Olcsóbb fajtára csupán 8 százaléknyian váltanának, és mindössze 4 százaléknyian fogják meggondolni, hogy eddigi szokásukkal szakítva idén vesznek-e egyáltalán fenyőfát.
A vásárlók 61 százaléka legfeljebb 10 ezer forintot tervez költeni fenyőfára, ám ezt a keretet a piaci realitásokkal szembesülve egy részük jó eséllyel túllépi majd. 20 ezer forint feletti kiadással a vevők 15 százaléka kalkulál. 59 százalék azok aránya, akik a legdrágább fenyőfaj, a nordmann fenyő iránt érdeklődnek. A lucfenyő 24, míg a az ezüstfenyő 14 százalékos értékkel áll a népszerűségi lista következő helyein. A mindössze 3 százalékot kitevő további fajták közül a feketefenyő mellett a kolorádófenyő érdemel még külön említést, amely a gombafertőzés miatt visszaesett duglászfenyőt pótolja a kínálati palettán.
58 százaléknyian másfél méter feletti, 42 százaléknyian e méretnél kisebb fenyőt terveznek vásárolni, gyökeres, földlabdával árusított fenyők iránt pedig a vásárlók 18 százaléka érdeklődik. Az, hogy végül mennyi fenyőfa fogy el karácsony előtt, csupán az utolsó napokban fog kiderülni, a vásárlók 37 százaléka ugyanis az utolsó hétre hagyja a fenyő megvételét.
Nem a műfenyővel védjük a környezetet
A felmérés alapján jelenleg a lakosság negyede díszít karácsonykor fenyő helyett műfenyőt. A műfenyőt választók körében a környezet védelme a leggyakoribb indok (48%), de sokan emelik ki a több éven át lehetséges felhasználhatóság miatti árelőnyt, illetve a kiszáradásból fakadó levélhullás hiányát is. Ugyanakkor tudni kell, hogy a karácsonyfának ültetett fenyő összességében környezetbarátabb, mint a műfenyő. Termesztése igen hasonló más mezőgazdasági növényekéhez, a kidobott fák többségét pedig komposztálják, így azoknak sem az előállítása, sem a megsemmisítése nem terheli jelentősen a környezetet. Vásárlásukkal pedig nem távol-keleti gyártókat, hanem nagyrészt hazai termelőket támogatunk.
A hazai fenyőágazat egyelőre dacol a klímaváltozással
Magyarországon ma 600-700 családi gazdaság termeszt 3000-3500 hektáron fenyőfát. Az éghajlat változása jelentős kihívást jelent a hazai termesztőknek, mivel egyik fenyőfajta sem bírja jól a szárazságot, a páratartalom hiánya legyengíti a fákat, ez pedig megkönnyíti a kártevőkkel való fertőződést. „Az aszályos év, és a kártevők elleni védelem gyorsan növekvő költségei miatt elkerülhetetlen az árak emelkedése. Ugyanakkor a dán fenyőimport is drágult idén, így a hazai fenyőágazat a nehézségek dacára idén is meg tudja őrizni piaci részesedését: a jó minőségű hazai fenyők idén is képesek kielégíteni a hazai kereslet 75-80 százalékát – nyilatkozta Győrfy Balázs, Zala megyei fenyőfatermesztő, a frissen alakult Karácsonyfa Gazdakör elnöke az Agroinform.hu-nak.
Kapcsolódó cikkeink
Bejgli a kosárban: a magyar karácsonyi szokásaink nyomában
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A legszebb és legfrissebb fenyőfák idén is a termelői vásárokon kaphatók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Minimális áremelkedéssel indult a karácsonyfaszezon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hétfőtől újra használható a SZÉP-kártya hideg élelmiszer vásárlására
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Indul a kiterjesztett árréscsökkentés – újabb 13 termék kerül a szabályozás alá
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: októberben 713 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet; a kivitel volumene 3,1 százalékkal alacsonyabb, a behozatalé 1,1 százalékkal magasabb volt az előző év azonos időszakinál
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

