Elkészült a nyugdíjasok élelmiszer-utalványáról szóló rendelet tervezete
Elkészült a nyugdíjasoknak járó, 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványról szóló kormányrendelet tervezete – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) parlamenti államtitkára a Facebook-oldalán szerdán.
Zsigó Róbert videójában arról beszélt: a kormány eltökélt abban, hogy minden eszközzel fellép az indokolatlan áremelések ellen.
Elmondta, hogy az árréscsökkentés mellett az utalvánnyal egy külön támogatást biztosítanak a nyugdíjasok számára.
Az államtitkár ismertetése szerint az utalvány papír alapú lesz, többféle címletben bocsátják ki, és ősszel postai úton kézbesítik az érintetteknek.
A tervek szerint az utalvány december 31-ig lesz beváltható, nemcsak a vidéki kisboltokban, hanem a nagyobb üzletláncokban, piacokon, sőt az őstermelőknél is – fűzte hozzá.
Kiemelte, hogy a jogosultság a korábbi rezsiutalványhoz hasonlóan működik: minden Magyarországon élő és tartózkodó, 2025 júliusában öregségi nyugdíjban vagy más nyugdíjszerű ellátásban részesülő ember megkapja. Az utalvány például özvegyi vagy szülői nyugdíj esetén is jár.
Zsigó Róbert jelezte: a tudnivalókról a kellő időben mindig tájékoztatni fogják az időseket.
Kapcsolódó cikkeink
Befejeződött a nyugdíjas élelmiszer-utalványok kézbesítése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nyugdíjas utalványok: nem minden kasszánál működik a fizetés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már kétmillió nyugdíjas kapta meg az élelmiszer-utalványát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Agrárminisztérium: továbbra is a gazdák versenyképességének fenntartásáért dolgozik a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Világszintű internetleállás bénította meg a digitális szolgáltatásokat – kártyás fizetések is akadoztak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Lojalitás újratöltve – ki nyeri a hűségháborút 2025-ben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >