VOSZ: kisebb korrekcióval elfogadható lehet a cafeteria adózása
Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a költségvetési bizottság javaslatát, amely szerint a cafeteria esetén fizetendő egészségügyi hozzájárulás nem 27 százalék, hanem 14 százalék lesz, akkor a vállalkozók számára további kisebb korrekcióval elfogadható lehet a cafetéria adózása – mondta Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára az MTI kérdésére csütörtökön.
A módosító javaslat azt tükrözi, hogy a kormány megértette a vállalkozói szféra aggodalmát, amely szerint 2013-ban a cafeteria terheinek 51,17 százalékra emelése a jelenlegi 30,94 százalékról, a cafeteria megszüntetésével járhat – jelentette ki Dávid Ferenc.
„Ezért üdvözlendő a módosító javaslat, amely további kisebb korrekcióval elfogadható lehet a vállalkozók számára” – tette hozzá. (Az egészségügyi hozzájárulás mellett a cafeteria terhelése 19 százalékos cég által fizetett szja-t is tartalmaz.)
A VOSZ főtitkára emlékeztetett arra, hogy a cafeteria 19,04 százalékos terhe 2011-ről 2012-re 30,94 százalékra nőtt, s az eredeti javaslat 2013-ra 51,17 százalékra emelte volna a terhet.
A csütörtöki módosító javaslat a jelenlegi 30,94 százalékos adóterhet 35,7 százalékra emelné 2013-ban.
A VOSZ álláspontja szerint a cafeteriát ugyanolyan kulccsal kellene terhelni, mint az élőmunkát, amelynek most 28,5 százalék a terhe – mondta a főtitkár, hozzátéve, reméli, a bértárgyalások során sikerül olyan kompromisszumra jutni a kormánnyal, amely erre a mértékre állítja be a cafeteria adózását. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására
Beérkeztek az első pályázatok a kistelepülések italüzleteinek 3 milliós támogatására,…
Tovább olvasom >Harmadik lett a Tokaji borvidék fenntartható turisztikai projektje egy világversenyen
A természet és táj kategóriában harmadik lett a Tokaji borvidék…
Tovább olvasom >