Negyvenöt milliárd forint vár a kkv-kre
Hamarosan pályázható a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támogatására kiírt 45 milliárdos felhívás – írja a piacesprofit.hu.
Nagy várakozás övezi a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal idei legnagyobb volumenű, 45 milliárd forint forrást kínáló pályázatát, amely a kkv-k és nagyvállalatok innovációját, valamint kutatás-fejlesztési együttműködéseit támogatja. Az előzetes ütemtervnek megfelelően most megnyílt a felhívás kitöltőprogramja, amelyen keresztül várhatóan 2019. július 19-től nyújthatók majd be a pályázatok.
Az NKFI Hivatal 2019 februárjában kifejezetten azért szervezte meg az Országos Innovációs Fórumot, hogy az ökoszisztéma minden szereplője megismerje az innováció fontosságát, és javaslataival közvetlenül is hozzájárulhasson az innovációs környezet, valamint a pályázati rendszer megújításához. Így több mint 2800 érdekeltet sikerült bevonni a tervezési folyamatba, és a konzultáció tapasztalatait, valamint az azt követő nyilvános társadalmi egyeztetésen felmerült véleményeket az NKFI Hivatal már az idei legnagyobb pályázati konstrukciójába is beépítette.
Az Országos Vállalkozói Mentorprogram segíti a kkv-kat a külföldi piacra jutásban, hogy beszállítóként vagy exportőrként bekapcsolódhassanak a nemzetközi munkamegosztásba.
pályázat szakpolitikai jelentősége és volumene miatt is az idei legfontosabb innovációs pályázati konstrukciónak tekinthető, amelyet a hazai pályázók óriási várakozással figyelnek.
A felhívás keretében piacképes termék, technológia vagy szolgáltatás fejlesztése, valamint prototípus piaci termékké fejlesztése is támogatható. Két alprogramjának teljes keretösszeg 45 milliárd forint, célja pedig a különböző méretű vállalkozások versenyképességének javítása piacorientált kutatás-fejlesztési és innovációs projektjeik, valamint hasonló célú együttműködéseik támogatásával.
A kitöltőprogram élesítése már a rákészülést segíti. A támogatási kérelmek várhatóan 2019. július 19-től nyújthatók be, a végső beadási határidő pedig 2019. augusztus 5. Azonban az NKFI Hivatal már most jelezte: ha a beérkezett támogatási kérelmek összesített támogatási igénye eléri a rendelkezésre álló keret négyszeresét, a benyújtás lehetőségét a benyújtási határidő előtt lezárja. (piacesprofit.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Ingyenes pályázatírással segíti a kisüzemi beruházást tervező tagjait a NAK
Újabb ingyenes szolgáltatással segíti tagjait a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara. A…
Tovább olvasom >Hankó Balázs: rekordszámú nevezés érkezett a 34. Országos Tudományos és Innovációs Olimpiára
Rekordszámú nevezés érkezett a középiskolai tudományos és innovációs tevékenységet fejlesztő…
Tovább olvasom >Generali kutatás: A magyarok csupán tizede gondolja azt, hogy fantasztikus év lesz 2025
Nemzetközi háborús konfliktus kiterjedésétől kevésbé, az infláció és az árak…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hősök és árulók ‒ a visszaélésbejelentési rendszer első éve
Az egész Európai Unióban, így nálunk is legalább egy éve,…
Tovább olvasom >KSH: januárban 5,5 százalékkal haladták meg átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket
2024. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 6,0 százalékkal nőtt, ezen…
Tovább olvasom >Nagy Márton: A januári magasabb fogyasztói árszint átmeneti jelenség
Nagy Márton szerint elfogadhatatlan a magas élelmiszerinfláció, a kormány minden…
Tovább olvasom >