Lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban júliusban
Németországban a termelői árak 0,8 százalékkal csökkentek júliusban az egy évvel korábbiakhoz képest, ami ugyan lassulás az előző havi, 1,6 százalékos éves szintű esést követően, de így is már a tizenharmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel éves csökkenést – közölte a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kedden.

A tartós fogyasztási cikkek ára 0,7 százalékkal nőtt
Júliusban továbbra is elsősorban az alacsonyabb energiaárak miatt következett be a csökkenés, miközben a fogyasztási és beruházási javak drágultak.
Az energiaárak 4,1 százalékkal csökkentek tavaly júliushoz képest, miután júniusban 5,9 százalékos csökkenést jegyeztek föl. A földgáz és a villamos energia árának csökkenése volt a legnagyobb hatással az energiaár éves alakulására. A gázár a júniusi 14,8 százalékos csökkenés után júliusban 12,3 százalékkal esett, a villamos energia az előző havi 11 százalék után júliusban 9,2 százalékkal került kevesebbe, mint egy évvel korábban.
Az energia nélkül számított termelői árak 0,9 százalékkal emelkedtek idén júliusban az előző év azonos hónapjához képest.
A köztes termékek ára 0,3 százalékkal, a tartós fogyasztási cikkeké 0,7 százalékkal, a beruházási javaké 2 százalékkal, az élelmiszereké pedig 0,2 százalékkal nőtt júliusban éves összehasonlításban.
Németországban júliusban a termelői árak 0,2 százalékkal emelkedtek júniushoz képest, amikor szintén 0,2 százalékos növekedést jegyeztek föl májussal szemben.
Kapcsolódó cikkeink
A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >Újrahasználható termékdisplay használatával csökkenti a hulladékot Európa-szerte a dm
A dm drogérialánc több mint 2100 németországi üzletében, valamint más…
Tovább olvasom >Kassza nélküli okosüzletek Németországban: a lassú kezdet után gyors növekedés
Németországban későn indult el a kassza nélküli üzletek bevezetése, mégis…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >