KSH: tovább csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
Áprilisban a növényi termékek 7,4, az élő állatok és állati termékek 9,0 százalékkal voltak olcsóbbak, így a mezőgazdasági termelői árak 8,0 százalékkal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A mezőgazdasági termelői árak éves összevetésű csökkenése 2013 júliusa óta tart.
Áprilisban a gabonafélék termelői ára 16,1, a burgonyáé 27,8, a gyümölcsöké 9,5 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a zöldségek ára viszont 16,6 százalékkal emelkedett. Az élő állatok termelői árszintje 6,4 százalékkal lett alacsonyabb. A vágósertés termelői ára 11,8, a vágóbaromfié 6,9 százalékkal mérséklődött.
Az állati termékek közül a tojás ára 7,3 százalékkal nőtt, a tejé 20 százalékkal csökkent. A tej felvásárlási ára 2014 februárjában volt a legmagasabb, literenként 114 forint, azóta folyamatosan csökkent, így 2015 áprilisában már csak 85 forintba került.
Január-áprilisban átlagosan 7,6 százalékkal voltak olcsóbbak a mezőgazdasági termékek, a növényi termékek ára 7,4, az élő állatok és állati termékek ára 7,8 százalékkal esett vissza. A vágóállatok közül a legnagyobb mértékben, 10 százalékkal a sertés ára esett vissza, míg a vágóbaromfié kisebb mértékben, 2,7 százalékkal csökkent – közölte a KSH. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >Fontos munkaerőpiaci tartaléknak számít az 55-65 éves korosztály is
Jelentősen megemelkedtek az idény- és alkalmi munkavállalás közterhei Magyarországon, júliustól…
Tovább olvasom >Fókuszban a fenntarthatóság: indul a Generali EnterPrize pályázata a 15 milliós pályázati díjért
A Generali Csoport idén három kategóriában hirdeti meg a kis- és középvállalkozások…
Tovább olvasom >