A dm elnyerte a MAF Felelős Támogatói Védjegyet
A 2014-ben a dm is sikeresen szerezte meg a Magyar Adományozói Fórum Felelős Támogató Védjegy elismerést, amely a stratégia, a menedzsment és az átláthatóság területeit átfogó szempontok alapján vizsgálja, minősíti és hitelesíti a hazai vállalatok támogatási, társadalmi befektetési tevékenységeit.
Számos hazai és nemzetközi példa is bizonyítja, hogy egy közhasznú támogatói program eredményességét, szakmai színvonalát nem csak a vállalat által támogatásokra fordított összegek nagysága határozza meg.
Ugyanakkor, mivel a cégek társadalmi célú programjai nagyon sokszínűek mind célkitűzéseiket, mind a megvalósítás módját tekintve, így a vállalatok teljesítményének objektív értékelése, minősítése ezen a területen sokáig nem volt lehetséges.
„A MAF Felelős Támogatói Védjegy létrehozásának elsődleges célja az általános és egységes szakmai alapelvek megfogalmazása volt. A védjegy segítségével a vállalatok támogatási gyakorlata átvilágíthatóvá és hitelesíthetővé válik, ezen kívül pedig az egyes cégek teljesítményének elismerésén keresztül a védjegy a magyar üzleti szektor felelős és stratégiai szemléletének fejlesztését is ösztönzi”- emelte ki Dr. Molnár Klára, Magyar Adományozói Fórum igazgatója.
A MAF Felelős Támogató Védjegy hitelesített tanúsítványát a 2014-ben pályázó cégek közül elsőként a dm Kft. vehette át a MAF „Amit mérünk, javulni fog” elnevezésű konferenciáján, csatlakozva a MAF elismerését az előző évben elnyert 5 hazai nagyvállalathoz.
Kanyó Roland a dm marketing és PR menedzsere hangsúlyozta: „A védjegyet a támogatások terén már több évtizedes tapasztalattal bíró hazai szakemberek segítségével és a legelterjedtebb nemzetközi standardokkal összhangban dolgozták ki, annak érdekében, hogy egy olyan egységes szakmai alapelveken nyugvó és hitelesíthető védjegyet fejlesszenek ki, amely garanciát ad arra, hogy az elismerést elnyerő vállalatok valóban felelősen és objektív szakmai szempontoknak megfelelően végzik közhasznú támogatási tevékenységeiket. A dm büszke arra, hogy társadalmi felelősségvállalási programja minden szempontból megfelelt az elvárásoknak.”
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Magyar szakembert lett a Danone kelet- és közép-európai értékesítési vezetője
Bolyós Enikő idén júliustól budapesti székhellyel szervezi és irányítja a…
Tovább olvasom >Dinamikus bővülés a SPAR franchise hálózatában: 19 új üzlet Magyarországon
A SPAR franchise hálózata 2024 első félévében 19 új üzlettel…
Tovább olvasom >Ezért fáradtak nyáron a magyarok
Évente átlagosan 44 óra alvásvesztést okoz a globális felmelegedés egy…
Tovább olvasom >