5,2 százalékkal csökkentek a mezőgazdasági termelői árak
A mezőgazdasági termelői árak októberben 5,2 százalékkal csökkentek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 9,7 százalékos csökkenéséből, illetve az élő állatok és állati termékek árának 2,6 százalékos növekedéséből tevődik össze – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Tavaly októberhez képest a gabonafélék ára 12 százalékkal csökkent, a csoport mindkét főtermékének az ára esett: a búzáé 15, a kukoricáé 11 százalékkal. A gyümölcsök ára 11, a zöldségféléké 10 százalékkal csökkent, a burgonya ára 3,1 százalékkal nőtt.
Az élő állatok termelőiár-szintje 2,2, az állati termékeké 3,6 százalékkal emelkedett októberben éves bázison. A tej felvásárlási ára július óta nő, októberben 79 forint/liter volt, ami 2015 októberéhez képest 1,4 százalékos növekedést jelent.
A vágósertés ára 11 százalékkal nőtt egy év alatt, de szeptemberhez képest 25 forinttal csökkent kilogrammonként, így októberben 390 forint/kilogramm volt.
Az év első tíz hónapjában a mezőgazdasági termelői árak 2,3 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbi szinttől, ezen belül a növényi termékek ára 2,4, az élő állatok és állati termékeké 2,1 százalékkal csökkent.
Január-októberben a zöldségfélék ára 2,5, a gyümölcsöké 3,2 százalékkal csökkent, a vágósertésé 2,0 százalékkal nőtt a 2015 első tíz havival összevetve.
A tej árának az elmúlt hónapokban történt növekedése nem tudta kompenzálni az év eleji mérséklődését, így az az év első 10 hónapjában 9,2 százalékkal csökkent. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fagylalt-komp és balatoni ízek csatája – jön a Balaton Fagyija választás
Május 9-én nemcsak a Tihany és Szántód közötti kompjárat indul…
Tovább olvasom >UNESCO-busz néven indult szászföldi látnivalókat összekötő turistajárat Erdélyben
UNESCO-busz néven indított szászföldi látnivalókat érintő turistajáratot Erdélyben egy turisztikai…
Tovább olvasom >Táblás KitKat csokoládékat dob piacra a Nestlé Romániában
A Nestlé új, 99 grammos KitKat táblás csokoládékat vezetett be…
Tovább olvasom >