Workania: tavaly az álláskeresők kétharmada három hónapon belül elhelyezkedett

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 01. 27. 11:10

Tavaly az álláskeresők kétharmada három hónapon belül elhelyezkedett – derül ki a Workania állásportál által a felhasználói között végzett legújabb felmérésből, amely a 2015-ös álláskeresői szokásokat kutatta.

iroda

A válaszadók 36 százaléka már az első hónapban, 18 százalékuk 1-2 hónapon belül, míg 13 százalékuk a harmadik hónapban talált új állást – olvasható a portál által szerdán az MTI-nek eljutatott közleményben.

A válaszadók egytizedének nem sikerült új állást találnia az elmúlt évben – tették hozzá.

Az álláskeresők 38 százaléka az interneten, 30 százalékuk pedig ismerősök segítségével és ajánlásával próbál szerencsét, a többi álláskeresési forma elenyésző. Az 55 év feletti álláskeresők 15 százaléka szintén használja a világhálót – írták.

A felmérés szerint a munkaerőpiac befogadóbb a férfiakkal és a fiatalokkal szemben, ugyanis az első hónapban a férfi álláskeresők 40 százaléka tud elhelyezkedni, míg a nőknek a 30 százaléka. A 18-25 éves korosztály 48 százaléka szintén sikeresen talál munkát négy héten belül, a 45 éven felüliek esetében ez az arány már csak 28 százalék.

Arról is beszámoltak, hogy egy álláskereső átlagosan három állásinterjún vesz részt, amíg állást talál. A válaszadók 40 százaléka legfeljebb öt önéletrajzot küldött el az álláskeresés során, tízet vagy annál kevesebbet 16 százalékuk, a megkérdezettek 15 százaléka pedig tíz és harminc közöttit jelölt meg. A válaszadók 3 százaléka azonban száznál is több önéletrajzot küldött már el.

A felmérésben résztvevők 57 százaléka legfeljebb három állásinterjún vett részt, 21 százalékuk három és tíz közötti számot jelölt meg, 5 százalékuk pedig több mint 10 állásinterjún volt már – olvasható a közleményben. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink