A 2017. évi HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny díjazottjai

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 12. 01. 12:08

Az Anyagmozgatási és Csomagolási Intézet 1967-ben alapította meg HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Versenyt, amelynek 50. évfordulóját dr. Fazekas Sándor miniszter fővédnöksége mellett a CSAOSZ gondozásában ünnepelhették meg.

HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Verseny kezdetektől jelentős szakmai támogatást élvezett. Minisztériumok, csomagolásban érdekelt szervezetek és a különböző médiák nyújtottak támogatást a program megszervezéséhez, eredményeinek népszerűsítéséhez. A támogatók változtak, régiek elmaradtak, újak jöttek, de egy dolog állandó maradt, az elmúlt 50 évben megrendezett valamennyi HUNGAROPACK Magyar Csomagolási Versenyt az élelmiszeriparért mindenkor felelős miniszter támogatta.

A verseny 50 évének a szervezők azzal kívántak emléket állítani, hogy korabeli dokumentumok felkutatásával kigyűjtötték és egy kiadványban örökítették meg az eddigi 33 verseny HUNGAROPACK-díjazott pályázóit, kitüntetett nevezéseit.

A hazai verseny díjazottjai nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket. Az elmúlt évi nemzeti versenyt követően rendezett WorldStar pályázaton hat magyar vállalat nyolc pályázattal vett részt, és három társaság négy elismerést kapott. Ezzel az eredménnyel a legfrissebb felmérés szerint 96 világ világdíjat nyertek a magyar vállalatok. 2017 novemberében meglehet a 100!

Az idei versenyre 28 vállalattól 64 érvényes nevezés érkezett. Az 64 nevezésből 50 tartozik a fogyasztói és gyűjtőcsomagolás, míg 14 a szállítási csomagolás kategóriába.

A versenyen részt vevő 28 vállalat közül 6 első nevező, visszatérő – tehát egy-egy év kihagyása után, megfelelő szintű munka esetén pályázó – 3, és a hosszabb ideje minden évben pályázók száma pedig 19. //

HUNGAROPACK 2017 díjat nyert pályázatok

Caola Zrt.

Caola Skin Revival bőrfiatalító termékcsalád fogyasztói csomagolása

 

 

 

Sz.Variáns Kft.

Stühmer prémium csokoládé dobozcsaládja

 

 

 

 

Dunapack Kft.

Nagyméretű LCD TV hullámpapírlemez doboza

 

 

 

 

Szkaliczki és Társai Kft.

Turbó gépjárműalkatrész újrahasználható műanyag tálcája

 

 

 

Dunapack Kft.

Gépjárműalkatrész hullámpapírlemez tálcája

 

 

 

 

A Trade magazin különdíjainak nyertesei

Greiner Packaging Kft. és Lactalis Hungária Kft.

Parmalat Extra gyümölcsjoghurtcsalád csomagolása

 

 

 

Keskeny és Társai 2001 Kft.

Aura Botanica „Meghívó” doboz

 

 

 

 

STI Petőfi Nyomda Kft.

Chivas Regal whisky promóciós kartondoboza

 

 

 

 

Egyéb különdíjak és oklevelek

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség különdíjainak nyertesei:

BOX PRINT- FSD Packaging Kft. – Hell bőrönd

DS Smith Packaging Hungary Kft. – IXO Garden-Set innovatív csomagolása

Dunapack Kft. – Az „igazi” automata doboz

Mosonpack Kft. – Kardántengely univerzális csomagolása

Rondo Hullámkartongyártó Kft. – Rexona háromsoros display

Az Élelmiszer Szaklap különdíjainak nyertesei:

BOX PRINT- FSD Packaging Kft. – Kubu display

STI Petőfi Nyomda Kft. – Iceland Luxury ünnepi töltött liba doboza

A Földművelésügyi Minisztérium különdíjainak nyertesei:

O-I Manufacturing Magyarország Üvegipari Kft. – 0,5 l-es Nemzeti Pálinkás üvegpalack

O-I Manufacturing Magyarország Üvegipari Kft. – 190 ml-es S alakú mézes üveg

CoverisRigid Hungary Kft. – 48 ml-es EezySpritz flakon adagoló megoldás

A GS1 Magyarország Nonprofit Zrt. különdíjainak nyertesei:

Edelmann Hungary Packaging Zrt. – „AZ Complete” Cast&Cure technológiával gyártott kartondoboz

Mondi Békéscsaba Kft. és IntergrafDigiflex Kft. – ArdenGrange macskatáp csomagolás

A Magyar Grafika Szaklap különdíjának nyertese:

STI Petőfi Nyomda Kft. – JDE kávékapszula kartondobozcsaládja

A Magyar Műanyagipari Szövetség különdíjának nyertese:

Szkaliczki és Társai Kft. – CNT Clap-Box

A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége különdíjának nyertese:

Dunapack Kft. – Kanapécsomagoló hullámpapírlemez dobozcsalád

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium különdíjainak nyertesei:

Green Packaging Kft. – Alfa Romeo motorháztető többanyagú egyedi védőcsomagolása

Thermofoam Kft. – Mennyezeti lámpák logisztikai tálcája

A Nyomda- és Papíripari Szövetség különdíjának nyertese:

Mondi Békéscsaba Kft. és IntergrafDigiflex Kft. – FokkerKatBio macskatápcsomagolás

A Packaging Szaklap különdíjának nyertese:

Béflex Zrt. – Fragrance Poligon parfümdisplay

Rondo Hullámkartongyártó Kft. – Párnatasak kínáló-gyűjtőcsomagolási
rendszer

A PackMarket Portál különdíjának nyertese:

Mondi Békéscsaba Kft. és IntergrafDigiflex Kft. – Kennels’ Favourite kutyatáp-termékcsalád

A Print&Publishing Szaklap különdíjának nyertese:

Helikon Nyomda Kft. – KOCH FRISCH borcímkecsalád

A Transpack Szaklap különdíjainak nyertesei:

DS Smith Packaging Hungary Kft. – Elektromotor újragondolt gazdaságos csomagolási megoldása

POLIOL PET Packaging Kft. és Félegyházi Tej Kft. – Félegyházi Tej termékcsalád csomagolása

Thermofoam Kft. – Cserepes rózsatő szállítási csomagolási rendszere

Okleveles elismerésben részesültek:

Béflex Zrt. – MasterChef papírdisplay

Color Pack Zrt. – FABULON Acne Stop szárító keverék kartondoboza

DS Smith Packaging Hungary Kft. – Tengerentúli csomagolás autóipari alkatrész számára

Dunapack Kft. – Műanyag kerti kocsi hullámpapírlemez doboza és Smart display

Green Packaging Kft. – Dometic főzőlapcsalád csomagolásának újratervezése

Keskeny és Társai 2001 Kft. – Heidelberg díszdoboz

Hungarikum díszdoboz – Novo C kartondoboz

KOMPRESS Nyomdaipari és Szolgáltató Kft. – Demänovka ajándékdoboz

Mosonpack Kft. – Bútorlábak egységesített hullámpapírlemez doboza

O-I Manufacturing Magyarország Üvegipari Kft. – 390 ml-es nyolcszögletű mézes üveg

Rondo Hullámkartongyártó Kft. – Gyümölcslécsalád bag-in-box csomagolása

STI Petőfi Nyomda Kft. – L’Oréal exkluzív adventi naptár, Microse cukorkás dobozcsalád

HUNGAROPACK 2017 díjat nyert pályázatok

A HUNGAROPACK 2017 Fenntarthatósági díj nyertese

DS Smith Packaging Hungary Kft.

PartyMiiix pulykafalatok optimalizált dobozcsaládja

 

A HUNGAROPACK 2017 Marketing díj nyertese

Keskeny és Társai 2001 Kft.

 

Edelweiss Beauty Complete doboz

A HUNGAROPACK 2017 Ipari Kreativitás díj nyertese

Codex Zrt.

Többfunkciós tasakzáró ECL címke

A HUNGAROPACK 2017 SaveFood díj nyertese

Greiner Packaging Kftés Sága Foods Zrt

Fini Mini & Go mini pulykavirsli fogyasztói csomagolása

Kapcsolódó cikkeink