Vonzóbbá tesz a Superbrands

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 08. 27. 08:00

A márkaértéket díjazó egyetlen rendszer Magyarországon a Superbrands, immár hatodik éve. A világon pedig a legnagyobb ilyen program, hiszen jelenleg évente egyszerre 82 országban bonyolítják le, Argentínától Kínáig. – A Superbrands kitüntetett márkáit mind a piac szereplői, mind a fogyasztók körében hatékonyan népszerűsítjük. Az elmúlt évek felmérései szerint a hazai Superbrandek a többi, díjazásban nem részesült márkáknál ismertebbek, és egyre vonzóbbak a fogyasztók számára – mondja a magyarországi szervezet irányítója, Wiszkidenszky András. – Egy szakemberekből álló zsűri a Magyar Szabadalmi Hivatal adatbázisából választja ki az év Superbrandjeit. De mivel egy elismerés, oklevél, cím annyit ér az érintettek számára, amennyire jól kommunikálják márkájuk magas értékét, így a díjazottak részt vesznek egy kollektív márkakampányban, ami közel 500 óriásplakátot jelent, továbbá mintegy 150 millió forint értékű médiafelületet, illetve műsorpercet hirdetések és cikkek számára. Így olyan sok médiamegjelenést érnek el, amit egyébként egyedül nem tudnának megoldani.

Kapcsolódó cikkeink