Vonzó prosperálás az Egyesült Királyságban

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 20. 10:12

Az Egyesült Királyság valójában négy (az angol, a skót, az északír és a walesi) nép konglomerátuma, ami a tényleges kilépést követően, az érdekek mentén hasadhat. Erre utaló jelek már napvilágot láttak.

A 64,1 millió lakosú, prosperáló gazdaságú, 33 millió főt foglalkoztató, 52%-os foglalkoztatási rátával működő, 2014-ben 2,8%-kal, 2015-ben pedig 2,2%-kal bővülő brit gazdaság jelentős szakmunkaerő-hiánnyal küzdve eleddig szélesre tárta a munkaerőpiacát az Unió keleti országaiból érkező munkavállalók előtt. Kérdés, mit hoz a jövő.

A Magyarországnál 2,6-szor nagyobb területű, de lakosságát illetően hatszor nagyobb, GDP-jét tekintve pedig tízszer erősebb gazdasággal bíró, évszázados ipari tradíciókkal rendelkező fejlett ipari nagyhatalom az egy főre jutó 41 200 USD-s teljesítményével bő másfélszeres fajlagos GDP-t mondhat magáénak, mint mi, így vonzó célpontja ma is a gazdasági bevándorlóknak, származzanak azok akár Unión belüli országokból vagy Unión kívüli területekről, főleg az egykori brit gyarmatbirodalom országaiból.

A hozzánk képest rendkívül magas, közel 108 milliárd dolláros külkereskedelmi mérlegtöbblet, a 2014-ben 1,5%-os, most pedig 0,1%-os infláció és alacsony (5,4%-os) munkanélküliségi ráta mellett a fejlett gazdaságú, prosperáló ország vonzó célpont a külföldi működő tőke számára.

Az ország területének 71%-a mezőgazdaságilag művelt terület. Az óceáni éghajlatnak köszönhetően legelői dúsak, nagy állateltartó képességűek, gabonája pedig a csapadékosabb időjárásnak köszönhetően lényegesen nagyobb terméseket ígér, mint a kontinentális éghajlatú Magyarországé. A brit mezőgazdaságban az állattartás dominál, hiszen a szántó csak a mezőgazdasági terület negyedét teszi ki.

Az uniós méretek tekintetében is erős, produktív brit agrárgazdaság ellenére a mezőgazdaság GDP-n belüli súlya az ipar és a szolgáltatás túlsúlya következtében elenyésző, mindössze 0,6%, (nálunk 4,4%, az uniós átlag pedig 2,1%). A mezőgazdaság a foglalkoztatás tekintetében sincs favorizált helyzetben, hiszen az aktív munkaerőnek mindössze csak az 1,3%-át köti le.

Kapcsolódó cikkeink