Volt és (mostani) Unileveresek Kapcsolati Köre Ötödször a kapcsolatépítés jegyében

Dátum: 2013. 02. 07. 01:20

November 15-én újra a margitszigeti Grand Hotelben gyűltünk össze.
A sok változás mellett jó tudni, hogy van, ami állandó.

A mondás szerint a fiatalság az a hiba, amely napról napra kisebbedik. Tíz, de még öt évvel ezelőtt is a fiatal korosztály képviselte a rendezvény résztvevői táborának jelentős részét. Mára egyre több az őszes halánték és a változó színű frizura.

(Balról jobbra:) Németh Csongor, Szabó Andrea és Gyenes András beszélgetett karrierjük állomásairól, dr. Csík Klára moderálásában

Érdekes, hogy az akkori 30-asok ma már 40-esek, viszont 50-est alig találni, 60-asokat meg pláne nem. Kerestem az azóta már nyugdíjba ment kollégákat, akik a kezdetkor jelentős pozíciókat töltöttek be a cégnél, de alig találtam meg közülük valakit. A mai negyvenesek, akik az Unilevernél kezdtek, ma már meghatározó FMCG-cégeknél töltenek be felsővezetői munkaköröket, így számukra a korábbi években szerzett tapasztalat jó alapot ad a további építkezésre.

A kemény mag a VUKK-on kívül is tartja a kapcsolatot, és tudja, hogy erre a körre bármikor számíthat. Örülünk egymás sikerének, és próbáljuk támogatni az éppen szűkösebb időket élőket.

2012-ben számos VUKK-os társunk került nehéz helyzetbe, remélhetőleg átmeneti időre. Agitáltam őket, jöjjenek, vegyenek részt, hiszen a VUKK célja a pozitív példákból való feltöltődés. Jó páran hittek érveimnek, de volt, aki inkább azt mondta, majd jövőre jön, amikor már minden rendben lesz. Sajnáltam a kihagyott lehetőséget, de átéreztem a helyzetéből adódó nehézséget.

Trendek és történetek

Az este során dr. Törőcsik Mária trendkutató professzorasszony felvázolta, milyen trendek jellemzik 2013-at. Majd két beszélgetés tette világossá a hallgatóság számára, hogyan
lehet karriert építeni.

Elsőként Tőtös Zsolt foglalt helyet a be­szélgetőkanapén, akinek júliusi távozása a Borsoditól mindnyájunkat meglepett, hiszen az egyik legsikeresebb felsővezetőről van szó. Nyáron a cég új tulajdonosai szintén számítottak Zsolt hatékony munkájára, de ő úgy döntött, hogy 21 év nemzetközi vezetői munkakörökben eltöltött tapasztalat után kilép ebből a mederből, és új önmegvalósítási lehetőségeket próbál ki. Az ő vezetői útja is példázza, hogy nem kell feltétlen mindig a megszokott sémákat követni.

A kiváló vacsora fogásai közben újabb beszélgetés következett három volt unileveres kollégával, akik 2012-ben új munkakörbe kerültek. Szabó Andit 2003-ban ismertem meg, akkor a Lipton márka térhódításán dolgozott, majd több cégnél szerzett tapasztalatokat marketingesként. Új lehetőség nyílt meg előtte 2012-ben: a Volksbank tevékenységét viszi előre marketingigazgató pozícióban.

Német Csongor, aki az Unilever előtt a Knorr csapatát erősítette, a MédiaMarkt-Saturn vezérigazgatója lett. Gyenes Andrást pedig, aki az Unilever szervezetén belül tölt be már 20 éve különböző vezetői beosztásokat, a magyarországi operáció első számú vezetőjévé nevezték ki.

Tanulságok és a jövő

Ahány élet tehát, annyiféle megoldás és karrierút. A lényeg a bennünk rejlő Ambíció. Fontos, hogy felismerjük, melyik életszakaszban mi a lényeges számunkra, és ennek megfelelően alakítsuk karrierünket.

Nincs egyedül üdvözítő válasz, de tanulhatunk egymás példájából. Vállalkozó, vezérigazgató vagy éppen útkereső – mindannyian azonos gyökérből táplálkozunk, az Unilevernél eltöltött idő valamennyiünket összeköt.

Hogyan tovább? Mi lesz a folytatás? – kérdezték tőlem az este folyamán többen.
A válaszom egy titokzatos mosoly mellett csak ennyi volt: „Majd meglátjátok…” 2013 újra változást hoz, és a VUKK is fordul. Nem 360 fokkal, hanem 180-nal. Az ötlet kész, megálmodtam, a kivitelezés még a jövő zenéje.

Addig is a kapcsolati háló működik. Mostanában fejezzük be a VUKK-lista aktualizálását, amit valamennyi VUKK-tagnak elküldünk.

Ezután már rajtuk áll, mennyire élnek a lehetőséggel és a kapcsolat ereje hogyan érvényesül mindennapjaikban. n

Rohan az idő, nemcsak a slágerben, hanem a valóságban is. A Volt Unileveresek Kapcsolati Körével sincs másképp. Mi változott az öt év során? Sok minden. Mára a „volt” jelző sántít, mivel egyre több, jelenleg is
az Unilevernél dolgozó csatlakozik a VUKK-os csapathoz. Jó érzés tapasztalni, hogy az emlékek, a nosztalgiázás mellett a mai élet témái is hangot kapnak az eseményen.