Víz Világtalálkozó – Magyarországon nyit európai központi irodát a Globális Zöld Növekedési Intézet

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 10. 17. 11:10

Magyarországon nyit európai központi irodát a Globális Zöld Növekedési Intézet (Global Green Growth Institute – GGGI), az erről szóló együttműködési megállapodást Kaderják Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára és Frank Rijsberman, a GGGI európai irodájának főigazgatója írta alá a Budapesti Víz Világtalálkozón.

Az intézethez 2016-ban csatlakozott Magyarország, az irodát Londonból helyezik át Budapestre.
Kaderják Péter az aláírást követően újságíróknak elmondta: a GGGI célja, hogy a világban a klímavédelem mellett egyre inkább elterjedjen a környezetbarát, úgynevezett zöld alapú gazdasági fejlődés, ennek keretében törekednek arra, hogy ezen a területen is minél inkább működjenek együtt a fejlett és fejlődő országok.
A GGGI és Magyarország az elmúlt években három sikeres projektben működött együtt, egy Ugandában, egy másik a Nyugat-Balkánon zajlott le, a harmadik esetben Vajdaságban közösen vizsgálják meg a klímavédelem helyzetét.
Kaderják Péter elmondta: a mostani együttműködési megállapodás 2022 végéig rögzíti az ország és az intézet közös tevékenységét.
Frank Rijsberman kifejtette: a Globális Zöld Növekedési Intézet (GGGI) nagyon fiatal intézmény, eddig 33 ország csatlakozott az intézethez. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink