VisitHungary: rekordszámokkal ünnepli Magyarország a Turizmus világnapját
Az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UN Tourism) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a Turizmus világnapját – hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a VisitHungary.
Felidézik: a Visit Hungary az ágazat társadalmi és gazdasági jelentőségét hangsúlyozva rámutatott, mintegy 400 ezer család megélhetését biztosítja a turizmus, amely egyben a GDP több mint 12 százalékát is adja. A nyáron közel 7 millió vendéget fogadtak a magyar szálláshelyek, ami 8,6 százalékkal magasabb még a tavalyi rekordévinél is.
Csúcsok dőltek meg az év első nyolc hónapjában is: az országos vendégforgalom a tavalyit közel 11 százalékkal múlta felül, Budapesten pedig még ennek is a kétszeresével, több mint 22 százalékkal bővült.
Kiemelték: ezen a napon különleges figyelem irányul az ágazatra, amely a gazdaság új fellendülésének egyik legfontosabb hajtóereje. A központi költségvetés bevételeinek több mint 10 százalékát a turizmushoz kapcsolódó fogyasztás és foglalkoztatás eredményezi. Az idei második negyedév szolgáltatás-külkereskedelmi egyenlegének 2,9 milliárd eurós aktívumához pedig 925 millió euróval járult hozzá a szektor, a pozitív egyenleg mintegy harmadát biztosítva.
Amint a Visit Hungary felhívta a figyelmet, az ágazat erőteljes növekedését mutatja az is, hogy soha nem pihentek annyian a hazai szálláshelyeken a főszezonban, mint idén – emelték ki. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai alapján a közel 7 millió vendég csaknem 9 százalékkal több a tavaly nyárinál, az általuk eltöltött csaknem 18 millió vendégéjszaka pedig közel 3 százalékkal haladta meg az előző évit.
A nyári rekordból a főváros alaposan kivette a részét: Budapestre mintegy 2 millió vendég érkezett, ötödével több, mint 2023 nyarán. A Balaton is különösen népszerű volt, június-augusztusban 1,7 milliónál is többen keresték fel, ami 6,2 százalékkal túlszárnyalta az egy évvel ezelőtti értéket. A térség szálláshelyein pedig még a fővárosinál is 20 százalékkal több, 5,5 millió vendégéjszakát regisztráltak.
A turisztikai konjunktúrának köszönhetően az első nyolc hónapban is az előzetes várakozások felett teljesített az ágazat. Összesen 12,5 millió vendég 31,5 millió éjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, ami a tavalyi vendégéjszakákat is meghaladja 5,5 százalékkal.
A VisitHungary összesítése szerint az idén Budapest és a beutazóforgalom húzta legjobban a turizmust. Míg ugyanis a vendégforgalom augusztus végéig országosan közel 11 százalékkal, addig Budapesten 22,1 százalékkal bővült. Sőt, a fővárosban a külföldi turisták 23 százalékos bővüléssel szárnyalták túl az előző évit.
Vidéki térségeinkben is közel 6 százalékkal többen fordultak meg, a Balaton vendégszáma több mint 8 százalékkal alakult a tavalyi évi felett. A kiemelkedő forgalmi adatoknak köszönhetően a szálláshelyek bevételei már az év első nyolc hónapjában túllépték a 693 milliárd forintot, és infláció feletti mértékben, 13 százalékkal nőttek a tavalyi azonos adatokhoz képest. A vendéglátóhelyeken pedig közel 12 százalékkal többet, összesen 1351 milliárd forintot költöttek a vendégek – ismertette az MTÜ.
Kapcsolódó cikkeink
Átalakulóban a turizmus: többször, de rövidebb időre utaznak a vendégek
Erős nyarat zárt a hazai turisztikai ágazat, a Központi Statisztikai…
Tovább olvasom >Több aktív turizmus kell a kormány szerint
A Nemzeti Aktív Turisztikai Stratégia 2030-ig határozza meg az aktív…
Tovább olvasom >A nyelvi nehézségek miatt ragaszkodnak az utazók népszerű turistacélok kényelméhez
A Samsung legújabb kutatásából kiderül, hogy az európai nyaralók[2] 72%-a azt…
Tovább olvasom >További cikkeink
NGM: az élelmiszeripar és a gyógyszergyártás is jól teljesít
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki adatai alapján a magyar…
Tovább olvasom >FAO: Itt az idő, hogy valósággá tegyük az egészséges, tápláló és megfizethető étrendhez való jogot
Az idei élelmezési világnap témája „Az élelemhez való jog a jobb életért…
Tovább olvasom >A cukor nemzetközi jegyzése a főbb élelmiszer-alapanyagok árának növekedéséhez vezetett
Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) pénteki jelentése szerint az…
Tovább olvasom >