Vevőbarátabbak az átépített Metro áruházak

Szerző: trademagazin Dátum: 2009. 02. 05. 08:00

A Metro-Kereskedelmi Kft. magyarországi áruházainak méretei átlagosan 8000 négyzetméteresek, azaz összesen százezer négyzetméternyi eladóterülettel rendelkeznek – mondta Krubl Yvette kommunikációs vezető. 2008-ban új áruházat nem nyitottak, de a debreceni és a győri áruházat teljes körűen felújították, így az év végét országosan 13 áruházzal zárták.A modern kereskedelem ma már nemcsak a vásárlók minél kényelmesebb és korszerűbb kiszolgálási módjait jelenti, hanem a környezetterhelés csökkentését is – állította. Ebbe az irányba is igen régóta aktívan tesznek lépéseket, mint szelektív hulladékgyűjtés, a veszélyes hulladékok ingyenes átvétele és megsemmisítése, energiatakarékosság, pl. a hűtőpultok befedése, a higiénia és HACCP legmagasabb szintű betartása formájában. Nemzetközi szinten a cégcsoport sok erőfeszítést tesz a környezetvédelem növelésére, ami sok áruházban geotermikus vagy napenergia használatát jelenti, a cégcsoport egyébként vállalta, hogy 2015-ig 15 százalékkal 345 kilóra csökkenti az egy eladóterületi négyzetméterre eső szén-monoxid-kibocsátást.
A vásárlók kényelmét pedig a következő eszközökkel szolgálja a megnövelt tetőrész a fedett parkolóból az áruház bejáratáig: új eladótér-beosztás, információs pultok a gyors és hatékony vásárlás érdekében. De idesorolható a kategóriánként rendezett termékinformáció az egyszerű összehasonlíthatóságért. Megfogható, kipróbálható áruminták, önkiszolgálásra alkalmas árukészlet. A legkeresettebb termékek raklapon prezentálva, növelve az átláthatóságot és a készletek elérhetőségét. Minőségi magyar termékeket felvonultató Corvinus saját márkás termékcsalád.
Átépítéseik során növelik az eladótér nagyságát, a polcokat újszerűen helyezik el, a különböző osztályokra jellemző színekkel teszik vásárlóbarátabbá az áruházat.
Folyamatosan bővítik a termékválasztékot. Látványos elemként a szórakoztatóelektronikai osztályon dinamikus LCD- és plazmafalat használnak. Újdonságnak számít az áruházban létrehozott Elektro-Gasztro pult, ahol a profi eszközök gyártói igény szerint adnak tanácsot, illetve segítenek például a tervezés fázisában is a professzionális konyhák és üzletek kialakítása során.
Az élelmiszerek terén a zöldség-gyümölcs, a hús-, bor- és csemegeosztályokon változtattak az utóbbi időben. Ezen termékcsoportok árukészletének bővülése elsősorban az élelmiszer-kiskereskedők és a vendéglátásban működő vállalkozások számára jelent nagy előnyt.
Egyre többen keresik a prémium kategóriás borokat, ezért minden Metro Cash & Carry áruházban a pincék hangulatát idéző környezet, és egy képzett sommelier segíti a vevők választását.
Áruházaikban közel 450 magyar és 80 külföldi bor közül válogathatnak vásárlóik.
A friss hústermékek terén a vákuumos csomagolást használják, ami garantálja a termékek frissességét, jó minőségét és a HACCP-előírások teljes körű betartását.
Nagy büszkeségnek mondta a halosztályt, ahol egyedülálló tengeri és édesvízi halkínálattal állnak a vásárlók rendelkezésére.
Üzletpolitikájuk középpontjában továbbra is a vásárló áll, az ő igényeiknek való megfelelés; ez jelenti azt, hogy árukínálatukat rugalmasan változtathassák a piaci keresletnek megfelelően.
A kereskedelmi márkákat tekintve már régóta megfigyelhető az a tendencia, hogy a jó minőséget képviselő és elérhető árú saját márkás termékek iránt folyamatosan nő a kereslet, azaz ezen termékcsoport náluk is nagy hangsúlyt kap. Ezt nagyrészt alátámasztja az is, hogy bár nem a kereskedelmi cégek gyártják, de a minőségre, csomagolásra sokkal nagyobb ráhatásuk van, mint egyéb márkázott termékek esetében. Szerencseként említette, hogy a Metrónak is rengeteg területen van saját márkás termékcsaládja, amik egyre népszerűbbek és elismertebbek vásárlóik között.
Természetesen a forgalom megtartása, növelése a cél, ami 2009-ben az általános gazdasági környezet miatt igazi kihívás. Emellett tovább fogják tökéletesíteni azokat a megoldásokat, amiket profi partnereiknek kínálnak. További cél még az optimális és versenyképes választék magas szinten tartása, illetve folytatják a környezetvédelem és vásárlók leghatékonyabb kiszolgálására tett kezdeményezéseiket.

Kapcsolódó cikkeink