Védjegyet vezet be az Ecommerce Hungary 

Dátum: 2019. 06. 24. 21:13

Az Ecommerce Hungary mint szakmai szervezet 2005 óta segíti a hazánkban tevékenykedő, online értékesítéssel foglalkozó vagy az e-kereskedelemhez kapcsolódó cégek munkáját.

Ehhez kapcsolódik egyfajta edukációs szerepkör is, amely révén igyekszik a szektort a tisztességes piaci magatartásra ösztönözni, és ehhez segítséget is adni a vállalatoknak. Ezen folyamat egyik részeként, illetve a fogyasztói bizalom növelése érdekében kívánja bevezetni a szövetség a saját maga által adott védjegyezési rendszert, az Ecommerce Hungary Trustmarkot.

 

A rendszer tervezett indulása 2019. második féléve. Elsőként az Ecommerce Hungary tagságához tartozó kereskedők kezdhetik el használni a védjegy birtoklását megtestesítő badge-et. A projekt következő szakaszában a partnerségi rendszer kidolgozása kezdődik meg, amely révén a Trustmarkkal már rendelkező kereskedők számára biztosít a szövetség különböző előnyöket, elsősorban olyan stratégiai területeken, mint a logisztikai vagy a marketingszolgáltatások kedvezményes igénybevétele a legismertebb hazai cégektől.

– Két alappillére lesz a Trustmark elnyerésének – nyilatkozta Nagy Sándor, az Ecommerce Hungary Közhasznú Egyesület elnöke. – Egyrészt ezt majd csak egyesületünk tagjai kaphatják meg, a tagság alapfeltétele pedig a mindenkor érvényben lévő etikai kódexünk elfogadása. Az etikai kódex betartása már eleve egy tisztességes és szabálykövető piaci magatartást feltételez. Ezenkívül készülünk (és most ez zajlik éppen) egy checklisttel, amely inkább a kezdőknek és kisebbeknek lesz fontos, ami alapján végig tudja majd nézni, hogy melyek azok a működését érintő szabályozások, amelyeket alapul kell vennie. //