Védjegyes helyi termékeket gyárt a Folly Arborétum

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 11. 30. 11:30

A badacsonyörsi Folly Arborétum és Borászati Kft. újabb terméke nyerte el a Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyét: hat bora után kézműves levendula szörpje is jogosult öt évig a védjegy viselésére. A családi vállalkozás saját termékek előállításával és forgalmazásával tartja fenn az öthektáros arborétumot.

 

Folly Réka tulajdonos-ügyvezető az MTI-nek elmondta: a 10 éve alapított észak-balatoni, 12 főt foglalkoztató mikrovállalkozás hétféle szörpje mellett bortermeléssel is foglalkozik 10 hektárnyi területén. Évente mintegy 45 ezernyi palackot állítanak elő, hazai piacra.
A vállalkozás tavaly 129 millió forintos forgalom mellett 4,7 millió forintos adózás előtti eredményt ért el. Éves árbevételének mintegy ötöde származik a megközelítőleg 20 ezer palacknyi, félliteres szörpök értékesítéséből.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park védjegyét pályázaton lehetett elnyerni helyi alapanyagokból és helyi munkaerővel előállított termékekkel. A pályázattal az Agrárminisztérium és az ország nemzeti parkjai a minőségi helyi termékek piacra jutását, a természettel harmonikus gazdálkodást és a fogyasztói kultúra emelését támogatják.
A badacsonyörsi arborétum első örökzöldjeit Folly Gyula pécsi orvos telepítette 115 évvel ezelőtt. Az induláskor alig félhektárnyi területből a család négy generáción át tartó munkájával mára öthektáros arborétum lett, ahol több mint 400 tűlevelű és 200 lombos fa-, valamint cserjeféle él.
A sajátos mikroklímájú, kilátóval, játszótérrel, étteremmel is rendelkező helyen a botanikus és gasztro-élmények mellett időnként zenei, művészeti programok is fogadják a látogatókat. Tanösvénye három éve elnyerte kategóriájában „az év ökoturisztikai létesítménye” címet. Az arborétum Balaton-felvidéki kultúrtáj világörökség-várományosi helyszínként fejlesztési forráshoz is jutott, aminek köszönhetően tavaly megújult a látogatóközpontja, valamint magasított ösvény és csúszda is épült.
Az arborétumnak tavaly 45 ezer, idén október végéig 70 ezer látogatója volt. A járványhelyzetben elrendelt szigorítások miatt november 11-től zárva tart, az újranyitásig webshopján értékesíti a termékeit – közölte a tulajdonos-ügyvezető. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink