Vártnál jelentősebben nőtt a Prada csoport negyedéves bevétele
Az elemzők által vártnál erőteljesebben nőtt a Prada olasz luxuscikkgyártó csoport bevétele az idei első negyedévben.
A hongkongi tőzsdén jegyzett cég honlapján az szerepel, hogy a bevétele 13 százalékkal, 1,341 milliárd euróra emelkedett a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 1,187 milliárd euróról. A szakértői várakozások átlagában kisebb bevétel, 1,33 milliárd euró szerepelt.
A vállalat kiskereskedelmi árbevétele január-márciusban 13 százalékkal, 1,216 milliárd euróra nőtt. A Prada márka eladásai változatlanok maradtak (827 millió euró), míg a Miu Miu 60 százalékkal, 377 millió euróra emelkedett.
A csoport árbevétele az ázsiai és csendes-óceáni térségben 10 százalékkal, 438 millió euróra, Európában 14 százalékkal 334 millió euróra, a Közel-Keleten 26 százalékkal, 70 millió euróra, Japánban 18 százalékkal 172 millió euróra, Észak- és Dél-Amerikában pedig 10 százalékkal, 201 millió euróra nőtt.
Az eredetileg Prada Brothers néven elsősorban bőrárut árusító céget 1913-ban alapította Mario Prada és testvére, Martino Milánóban. 1978-ban a céget Mario unokája, Miuccia Prada örökölte.
A vállalat jelenleg több mint 600 üzletet üzemeltet a világ több mint 70 országában.
Kapcsolódó cikkeink
Csökkent a világ legnagyobb luxuscikk-gyártója, az LVMH negyedéves bevétele
Az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SA, a világ legnagyobb…
Tovább olvasom >Nőtt a világ legnagyobb luxuscikk-gyártójának a bevétele
Az LVMH Moet Hennessy Louis Vuitton SA, a világ legnagyobb…
Tovább olvasom >Továbbra is lendületben a legnagyobb családi vállalkozások
A globális gazdaságnál is gyorsabban növekednek a családi vállalkozások –…
Tovább olvasom >További cikkeink
Az Innovációk napján kerültek átadásra az „Inno d’Or – Év innovációja 2025” díjak
Idén ötödik alkalommal került megrendezésre a Trade magazin által életre…
Tovább olvasom >Az euróövezetben 2,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak március után áprilisban is
Az euróövezet éves inflációs rátája áprilisban az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >Üzlet, innováció, kapcsolatépítés: FRUIT LOGISTICA
Töretlen lendülettel és minden eddiginél pozitívabb visszajelzésekkel zárult a világ…
Tovább olvasom >