Varga Mihály ezt gondolja a következő évek legnagyobb gazdasági kihívásairól

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 02. 18. 10:21

A következő években az uniós növekedési rangsor élén kell tartani Magyarországot, hogy mielőbb visszanyerje a járvány előtti fejlődési előnyét – mondta a pénzügyminiszter szombaton Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) gazdasági évnyitó fórumán.

A tárcavezető az elmúlt napok egyik meglepetéseként említette, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) első becslése szerint a belföldi GDP 7,1 százalékkal nőtt, ami a lengyel növekedéssel együtt, kiemelkedőnek számít uniós szinten.

Hozzátette, hogy 2 éve, a járvány kirobbanásakor gyorsan kellett cselekedni, mert már az elején lehetett tudni, hogy hosszú időn át fennmarad a váratlan helyzet. A magyar gazdaság teljesítménye ma már meghaladja a válság előtti szintet, miközben az EU sok tagállama még nem érte azt el – tette hozzá

A MINISZTER A KÖVETKEZŐ ÉVEK LEGJELENTŐSEBB KIHÍVÁSÁNAK A GLOBÁLIS ELLÁTÁSI LÁNCOK ÁTALAKULÁSÁT, A VÁLTOZÓ KAMATKÖRNYEZETET, BELFÖLDÖN PEDIG A PÉNZÜGYI EGYENSÚLY ÉS A TARTÓS NÖVEKEDÉS EGYIDEJŰ FENNTARTÁSÁT NEVEZTE.

Az infláció mérséklését szintén sürgető feladatként említette, hiszen a januári adatok alapján a balti államokban már meghaladta a 10 százalékot, és Lengyelországban is ahhoz közelít. A visegrádi államok csoportján belül viszont Magyarországon a legalacsonyabb, amit Varga Mihály a rezsicsökkentés, az üzemanyagárak korlátozása, a kamatstop, valamint az élelmiszerek árának szabályozásával magyarázott. A kormány számításai szerint ezek az intézkedések 3 százalékponttal csökkentették a belföldi inflációt – tette hozzá.

A cikk folytatása itt olvasható… 

Kapcsolódó cikkeink