Valós kockázatok ellen valós értéken biztosít az Allianz Online Otthonbiztosítása

Szerző: trademagazin Dátum: 2012. 10. 26. 11:13

A Gödör néven ismert, hivatalos nevén Akvárium Klub tava mellett álló házikót (Allianz e-Otthon) a nyitás napján, október 24-én közel 30 fiatal látogatta meg. A szervezők elmondása szerint a táblagépeken „augmented reality” (kiterjesztett valóság) technológiával bemutatott káresemények sokakat elgondolkoztattak, kérdések feltevésére ösztönöztek. A szokatlan, fiatalos, egyéni megközelítéssel a fiatal korcsoportok figyelmét a megelőzés fontosságára, az egyéni felelősségvállalásra is felhívják a program szórakoztatóan edukációs jellegéből adódóan.

A most bevezetésre kerülő online, de választhatóan tanácsadói segítséget is biztosító hibrid program a teljes magyar biztosítási piacra kihat majd, hiszen egyre többen akarnak gyorsan, az előnyök azonnali átlátásával saját hatáskörükben ingóságaikról rendelkezni. Eddig például a medencéket, a medenceborítást vagy a klímatudatos eszközöket – napelem, hőszivattyú, szélturbina – nem is lehetett biztosítani, ez a konstrukció pedig kiemelten figyel ezeknek a drága berendezéseknek a valós értékű, pótlásra is fedezetet nyújtó biztosítására.

Lenkei Anikó marketing- és kommunikációs igazgató az új termékhez kapcsolódóan a megújult arculatra hívta fel a figyelmet, aminek aktív részese az új, interaktív, figyelemfelkeltő honlap, ahol játékos, animációs felület segíti a tájékozódást és az Erzsébet téren felállított interaktív bemutató is.

Lapunk kérdésére Horváth Andrea vezérigazgató-helyettes elmondta, hogy a vállalkozások, ha az otthonban működnek is, külön kategóriába esnek, amikre az Allianz tanácsadói tudnak megfelelő körültekintéssel és részletezettséggel biztosítási javaslatokat tenni.

Az Allianz Online Otthonbiztosítással a kárérték valóban összekapcsolódik a valós értékkel, azaz senkit nem érhet meglepetés, ha komolyabb kár rendezésére kerül a sor. Éppen ezért az Allianz Online Otthonbiztosítás elsősorban azoknak a pénzügyileg tudatos, jellemzően nagyvárosi ügyfeleknek szól, akik maguk szeretik menedzselni a pénzügyeiket, és nem ijednek meg attól, hogy kisösszegű önrészt vállaljanak azért, hogy átláthatóbb feltételek és nagyobb kárbiztonság mellett, kedvezőbb árú lakásbiztosítást köthessenek. Ráadásul úgy, hogy az önrésznek köszönhetően megtakarított díjból olyan elemeket, technikai és életszínvonalbeli fejlődéssel járó tárgyakat is bevonhatnak a biztosításba, amelyeket korábban termékkínálat híján nem lehetett biztosítani.

A termék kialakításánál fontos szerepet játszott az a tapasztalat is, hogy sok ügyfél az elmúlt években számos olyan kényelmi vagy költségoptimalizáló berendezést – hőszivattyút, napkollektort, medencefedést – vásárolt, amelyek biztosítására nem volt felkészülve a piac. „Mi arra biztatjuk őket, hogy már ne a klasszikus kockázatokban gondolkodjanak, hanem összkockázati (all-risk) biztosítást kössenek” – egészítette ki Horváth Andrea. Az összkockázati (all-risks) lakásbiztosítás esetében a hagyományos lakásbiztosításokkal ellentétben nem kell eligazodni a biztosító által definiált biztosítási események és azok kizárásai – azaz a nem térülő események – sorában, hanem egy viszonylag rövid listában megtalálhatók azon káresetek, amelyekre e szerződések nem vonatkoznak. Mindenki életében történhetnek váratlan és kellemetlen események, az ezekből fakadó ismeretlen kockázatok rejtik a legnagyobb veszélyt, éppen ezért érdemes az összkockázati (all-risks) biztosítást választani, hiszen értékeink nem várt helyzetekben biztonságban tudhatók, és akkor – kis túlzással – az sem okozhat problémát, ha a műértéket képviselő váza törik vagy a pezsgős dugó véletlenül a plafonban áll meg, feltéve természetesen, hogy ezek a vagyontárgyak biztosítottak.

A termék három csomagban – Alap, Optimum, és Komplex – érhető el, amelyekhez a választott változatnak megfelelő szintű assistance szolgáltatás tartozik. Ami pedig a biztosítás árképzését illeti, nem túlzás azt mondani, hogy piaci viszonylatban igen kedvező az Allianz Online Otthonbiztosítása.

A Komplex csomag valamennyi biztosítási kockázatra kiterjed, az Optimum csomag elemein túl a biztosított vagyontárgyakat ért bármilyen kárra fedezetet nyújt, a szerződési feltételekben meghatározott kizárások kivételével. Az Assistance Komplex biztosítás által nyújtott szolgáltatások keretében a biztosító például a vészhelyzet elhárításának érdekében szakembert küld a káresemény helyszínére, de a komplex szolgáltatás része az is, hogy ha a biztosított baleset miatt kórházba kényszerül, megoldjuk háziállatainak ellátását, segítséget nyújtunk a kórházi kezelést követő otthonápolásban. Téríti továbbá a használhatatlanná vált személyi okmányok újraigénylése során felmerült költségeket is, vagy ez elektronikai eszközök adathordozóinak sérülése esetén az adathelyreállítás költségét.

Az Optimum csomag az összetettebb igényekkel rendelkezők számára az Alap csomag elemein túl vandalizmus, tető- és panelhézagbeázás – ami kiterjed a nyílászárók meghibásodott, elöregedett szigetelésén beszivárgó csapadékvíz okozta károkra is -, fagyasztott élelmiszerek megromlásából eredő kár esetén is védelmet nyújt, továbbá Assistance Optimum biztosítási elemet is tartalmaz. Az Alap csomag 20 féle alapfedezet mellett általános és épülettulajdonosi felelősségbiztosítási elemet tartalmaz.

„Büszkék vagyunk újításainkra, amivel napjaink technológiai fejlődésével összhangban még magasabb szinten szolgáljuk ki ügyfeleinket, kapcsolattartásunk és kommunikációnk velük messze túlmutat a már megszokott megoldásokon. Ez vezérelt minket abban, hogy egy, a magyar piacon egyedülálló innovatív megoldással vezessük be az új Allianz Online Otthonbiztosítást. Számítunk az először szerződőkre, az új lakásszerzőkre, azokra, akik a hitelüket visszafizetve modern biztosítási konstrukciót keresnek, akik valós értéken és valós kockázatokat lefedő biztosítást szeretnének, illetve azokra, akik eddig nem találták meg ilyen jellegű igényeikre az optimális biztosítási megoldást” – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Kapcsolódó cikkeink