Vállalkozások és álláskeresők a vendéglátásban 2020-ban

Szerző: Ipacs Tamás Dátum: 2021. 07. 06. 08:42

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) idén is közzéteszi statisztikai helyzetjelentését a vendéglátásról. Tegnap a vendéglátás 2020-as forgalmi és HR-adatairól számoltunk be az olvasónak, a jelentésben érintett fő témakörök közül ma az ágazatban működő társas vállalkozásokkal és önálló vállalkozókkal, valamint az álláskeresőkkel foglalkozunk.

A helyzetjelentést idén is Zerényi Károly, az MVI képviselő-testületi tagja állította össze hazai és nemzetközi adatok felhasználásával.

 

 

A vendéglátás ágazatban működő társas vállalkozások és önálló vállalkozók száma

A vendéglátás ágazatban 2019-ben több mint 12 ezer önálló vállalkozó és 14 ezer társas vállalkozás működött. Az önálló vállalkozók 58%-a dolgozott az éttermi, mozgó vendéglátás, 34%-a pedig az italszolgáltatás területén. A társas vállalkozásoknál ez az arány 74%-os volt az éttermi, mozgó vendéglátás és 18%-os az italszolgáltatás tekintetében.

Az együttesen 26 ezer vendéglátó társas vállalkozás és önálló vállalkozó szinte mindegyike (99,9%-a) a KKV-szektorba tartozott. A vendéglátás ágazat KKV-in belül a mikro vállalkozások aránya 90,5%, a kisvállalkozásoké 8,9%, míg a közepes vállalkozásoké 0,6% volt 2019-ben.

Az újonnan regisztrált álláskeresők száma a vendéglátásból

A koronavírus-járvány 2020 március elején való megjelenését követő szigorú korlátozó intézkedések miatt sokan elveszítették a munkájukat. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) havonta közzéteszi az újonnan regisztrált álláskeresők számát az egyes szektorokból, amely részben megmutatja az ágazati elbocsátások alakulását.

A kereskedelem, vendéglátás területéről újonnan regisztrált álláskeresők száma 2020 áprilisában jelentősen megugrott, ami összefüggésbe hozható a járványügyi korlátozások negatív munkaerőpiaci hatásaival. Ugyanakkor érdemes megvizsgálni, hogy ez a növekedés mennyiben tér el a korábbi évek adataitól.

A koronavírus-járvány 2020 márciusi megjelenését követően az újonnan regisztrált álláskeresők számának alakulása jelentősen eltér a korábbi évek adataitól. Ha az elmúlt öt év havi átlagait vesszük, akkor az üzletbezárások nagyjából 25 ezer ember állásvesztéséhez járulhattak hozzá az áprilistól júliusig tartó időszakban.

Kapcsolódó cikkeink