Valentin-nap: akciós ajánlatokkal magas a foglaltság a szállodákban

Szerző: trademagazin Dátum: 2015. 02. 13. 10:45

Akciós ajánlatokkal készültek a Valentin-napra a magyarországi szállodák, ahol az MTI tudósítói által készített körkép szerint kiemelkedően magas lesz a foglaltság.

szallszob

Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára az MTI-nek elmondta: a szállodák februárban az évszaknak megfelelő akciós csomagajánlatokkal készülnek a farsangi illetve Valentin-napi időszakra. Mivel idén a Valentin-nap hétvégére esik, sokan használják ki a lehetőséget, és pihenéssel töltik wellness-szállodában – tette hozzá. A szakértő szerint jellemzően a három -, négycsillagos szálláshelyek keresettek, és a fürdővárosok népszerűek.

Már szerdán délelőtt 90 százalék fölött járt a szobafoglalás Valentin napot is magában foglaló hétvégére a bükfürdői Danubius Health Spa Resort szállodában a szállodaigazgató tájékoztatása szerint. A kétszáz szobával, önálló gyógy- és élményfürdővel rendelkező szálloda a családok körében is egyre népszerűbb, vendégeik nagyobb része belföldről, kisebb része pedig elsősorban Csehországból, Ausztriából és Németországból érkezik. A Valentin-nap alkalmából egy romantikus gyertyafényes vacsorát, ezt követően pedig szintén gyertyafényes, hangulatos fürdőzést ajánlanak vendégeiknek.

Zalában főként a gyerekes családok foglalásainak köszönhetően teltházzal várja a Valentin-napi hétvégét a Hévízhez közeli Alsópáhokon működő Kolping Hotel Spa & Family Resort. A 450 ágyas szálloda igazgatója szerint a foglaltság nem annyira a szerelmesek ünnepének, mint inkább a farsangi programjaiknak köszönhető. Hozzátette: ezen a hétvégén sem kiemelt árakkal, hanem a téli szezonban szokásos árakon kínálták szobáikat, ennek is köszönhető, hogy a januári csendesebb időszak után februárban már minden hétvégéjükön kiemelkedően magas a foglaltság. A vendégek háromnegyede magyar, a többi német turista.

Pest megyében is megteltek a wellness szolgáltatásokat nyújtó hotelek, közöttük elfogytak a helyek a monori háromcsillagos superior Nyerges Hotel Termálban. A szálloda igazgatója kiemelte, hogy rendkívül nagy volt az érdeklődés a Valentin-naphoz kacsolódva, és nem is tudtak minden érdeklődőt fogadni. A szobákat két héttel vagy még korábban lefoglalták, a vendégek főleg belföldiek.

Teltházat könyvelhet el a Szentendre történelmi belvárosában található négycsillagos Bükkös Hotel & Spa az igazgató tájékoztatása szerint. Valentin-napi romantikus ajánlatukban egy-egy pohár bor, gyertyafényes vacsora is szerepel. A vendégek, akiknek 80 százaléka belföldi, két éjszakát és három napot tölthetnek el a dunakanyari városban. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink