V4: ne csökkentsék az európai uniós támogatásokat!

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 09. 10. 11:12

A visegrádi országok európai ügyekért felelős parlamenti bizottságainak képviselői elfogadhatatlannak nevezték az uniós pénzügyi források következő hétéves költségvetési ciklusra tervezett 20 százalékos csökkentését a hétfőn Sárospatakon megtartott tanácskozásukon.

Hörcsik Richárd (Fidesz) az Országgyűlés szakbizottságának elnöke a megbeszélést követő sajtótájékoztatón elmondta: az Európai Bizottság elnökének megválasztása is rámutatott arra, hogy a visegrádi együttműködés (V4: Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) meghatározó kérdésekben is érvényre tudja juttatni érdekeit.
A hétfői megbeszélésen is több kérdésben sikerült közös nevezőre jutni – mondta a kormánypárti politikus. Egyebek mellett úgy döntöttek: arra biztatják kormányaikat, hogy emeljék fel hangjukat a kohéziós és mezőgazdasági források tervezett csorbítása ellen a közelgő európai uniós csúcson.
A bizottsági elnök kifejtette: az érintett országok eddig is „éltanulói” voltak az uniónak, vagyis jelentős összegeket költöttek az elmaradott térségek felzárkózására.
Példaként hozta az észak-magyarországi régióból a Mezőzombor-Sátoraljaújhely vasúti szakasz villamosítását, ami továbbfejleszthető Szlovákiában, valamint azon keresztül Lengyelországban és Csehországban.
Megemlítette az M30-as autópálya most épülő, több mint 30 kilométeres szakaszát is, amely a Baltikumot és a Balkánt összekötő Via Carpatia úthálózat fontos része.
Ezért is tartják érthetetlennek a források előrevetített csökkentését – tette hozzá Hörcsik Richárd, hangsúlyozva: ugyancsak ellenzik a támogatások különböző feltételekhez kötését, mivel ilyen kitétel nem szerepel a lisszaboni szerződésben.
A visegrádi négyek parlamenti bizottsági képviselőinek találkozóján kiemelten foglalkoztak a közös turisztikai lehetőségekkel is. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink