Union: a magyar lakosság közel kétharmada nem tesz félre öregkorára

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2017. 01. 26. 11:12

A magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre, nem takarít meg öregkorára, 36-40 éves korban a lakosság 67 százaléka még semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik – derült ki az Union Biztosító legutóbbi, MTI-hez eljuttatott felméréséből.

penz15

A 700 fő megkérdezésével készült kutatás eredményeiből kitűnik, hogy minden harmadik magyar arra számít, a megélhetésért nyugdíjas korában is dolgoznia kell majd. A megkérdezettek 40 százaléka arra számít, hogy időskori nyugdíjként a jelenlegi fizetésének kevesebb mint felét kapja majd kézhez.
Bóna Katalin, az Union Biztosító életbiztosítási igazgatója a közleményben kifejtette, az alacsony megtakarítási arány mögött nem kizárólag anyagi okok állnak. A megkérdezettek fele nehezen igazodik el a különböző nyugdíjcélú megtakarítások között, 42 százalékuk azzal sincs tisztában, hogy az állam a nyugdíjcélú megtakarítás formájától függően évi 130-150 ezer, de együttesen maximum 280 ezer forinttal járul hozzá a nyugdíjbiztosításokhoz és egyéb nyugdíj-előtakarékossági befizetésekhez.
A magyar lakosság többsége nem csupán nyugdíjasként, hanem egy hirtelen baleset vagy betegség esetén sem tud a megtakarításaira támaszkodni. A lakosság 50 százalékának azonnali gondot okozna, ha valamilyen okból nem tudná folytatni a munkáját, 40 százalék bizonytalan abban, hogy a jövőben meg tudnának-e élni, és mindössze 10 százalék érzi magát felkészülve az ilyen váratlan helyzetekre.
Bóna Katalin szerint fontos, hogy a fiatalabb korosztály tudatossága erősödjön, mivel a fiatalon megkezdett takarékoskodás már havi 5-10 ezer forint havi összeg befizetése mellett is többmilliós megtakarítással segítheti a nyugdíjba vonulás utáni megélhetést.
Az Union Biztosító a bécsi székhelyű, tőzsdén jegyzett Vienna Insurance Group cégcsoport tagja. Az osztrák biztósítócsoport éves díjbevétele Magyarországon 63-65 milliárd forint, piaci részesedése közelíti a 7 százalékot, alkalmazottainak száma az 1200-at. A biztosítócsoportnak Magyarországon három biztosítócége működik, az Union, a Vienna Life és az Erste Biztosító. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink