Újraindul a Szentkirályi Tehetségprogram

Szerző: Tisza Andrea Dátum: 2020. 02. 10. 11:37

Idén harmadik alkalommal rajtol a Szentkirályi Tehetségprogram, amelynek célja a tehetséges utánpótlás-sportolók támogatása. A díjnyertes ásványvízmárka négymillió forint összdíjazású programjára 14–18 év közötti kajak-kenus, vívó vagy öttusázó fiatalok jelentkezhetnek. A támogatást elnyerő sportolókat Nagy Tímea párbajtőrvívó, Kovács Katalin kajakozó és Fábián László öttusázó olimpiai bajnokok részvételével felálló bírálóbizottság választja ki, őket korábbi eredményeik és a pályázatában kitűzött céljaik alapján fejenként egymillió forint értékű hozzájárulással jutalmazzák.

A Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával 2016-ban útjára indított Szentkirályi Tehetségprogram célja, hogy a költséges edzőtáborokhoz, sporteszközökhöz és nevezési díjakhoz nyújtott hozzájárulással segítsen beindítani a tehetségek karrierjét, hosszú távon pedig tovább gyarapítsa a magyar olimpiai aranyérmek számát. //

Kapcsolódó cikkeink