Újra változott az EKÁER

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 09. 28. 10:48

Abban az esetben is kell EKÁER-szám, ha a gépjármű össztömege az áruval történő túlpakolás következtében haladja meg a 3,5 tonnát. A NAV tapasztalatai szerint jelenleg a túlpakolt, nem útdíjköteles gépjárművekkel igyekeznek kijátszani a rendszert, hisz nem kockázatos termék szállításakor nem kell EKÁER-szám.

Továbbá 2016. augusztus 1-jétől a hatósági zár sértetlenségét egészen addig biztosítani kell, amíg azt a NAV le nem veszi. Az a fuvarozó, aki ezt a szabályt megsérti, akár 1 millió forint mulasztási bírságot is kaphat. Ezt a változást a NAV azzal indokolta, hogy a pénzügyőrök és a revizorok többször szembesültek azzal, hogy a felrakott hatósági zárat menet közben feltörték, és átpakolták az árut. Sokszor ezzel menekítették ki a teljes szállítmányt illegálisan a végrehajtás alól.

Az eddigi tapasztalatok alapján az EKÁER-be történő bejelentéssel sokan fordítva éltek vissza. Lényegesen nagyobb értéket jelentettek le, mint amit ténylegesen szállítottak, és ez igazolta volna a magasabb összegű áfa-visszaigénylésüket. Augusztus 1-jétől azonban a szabályozás értelmében a bejelentett, de ténylegesen nem fuvarozott áru értékének 40 százalékáig terjedő mulasztási bírságot szabhat ki a NAV. A közúti kamerák mellett az országban több ponton is működik közúti súlymérő, ezek segítségével pedig a pénzügyőrök könnyen kiszűrik, ha a kereskedelem valamely szereplője „tévesen” adta meg a rakomány súlyát.

Kapcsolódó cikkeink