Újra termel az AsiaFood verpeléti tésztagyára

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 04. 27. 10:17

Mintegy egymilliárd forintos költséggel újjáépítette és 2016. március 17-én ünnepélyes keretek közt újraindította üzemét Verpeléten az Asiafood Kft. A termelés valójában már január 4-én megkezdődött, alig több, mint egy évvel azután, hogy egy tűzben gyakorlatilag a teljes üzem megsemmisült.

Az újraindult üzem most 120 dolgozóval, az egy évvel ezelőtti kapacitás mintegy 50 százalékán működik, ezzel évi mintegy ezer tonna terméket tudnak előállítani. Jelenleg 16-féle töltött tésztát mintegy 50-féle kiszerelésben gyártanak, a termelés 100 százalékát nyugat-európai piacokra exportálják. Céljuk, hogy két éven belül elérjék a tűz előtti kapacitásukat és dolgozói létszámukat. Ennek érdekében folyamatosan fejlesztik a termékeiket, és ezekhez tervezik majd a további beruházásokat is.

Kapcsolódó cikkeink