Újra itt a VMLY&R országos márkakutatása: közel 700 brandet vizsgált az ügynökség

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2019. 10. 10. 11:32

Ismét górcső alá vette a márkákat a VMLY&R Hungary. Az ügynökség nagy múltú, egyedülálló kutatása, a Brandasset® Valuator (BAV) 2019-es eredményeiből megtudhatjuk, hogyan rajzolódott át hazánk márkatérképe az elmúlt években.

A kutatás során egy márka erőssége az egyediség, relevancia, megbecsültség és ismertség dimenziók mentén rajzolódott ki, de az eredményekből ezen felül a márkák imázs attribútumairól illetve a fogyasztók márkahasználati szokásairól is pontosabb képet kaphatunk. A nemzetközi multik mellett az ismert magyar márkákat, internetes portálokat is vizsgálták.

2014 után ismét a Google bizonyult a legerősebb márkának, de más technológiai brandek is képviseltetik magukat a toplistán. Második helyen ugyanis a Samsung végzett, a magyar márkákat pedig a Pick képviselte a dobogó harmadik fokán. Az élbolyban a tech-brandek mellett autógyártók, valamint sportszergyártók szerepeltek, elvétve jelentek csak meg a népszerű FMCG márkák, mint a korábbi első helyezett Coca Cola, vagy a Milka.

„Egyértelműen látszik, hogy ahhoz, hogy egy márka percepciója erős legyen, nem szükséges már markáns TV-jelenlét, sőt a magyar lakosság körében legerősebbnek ítélt márkák között jócskán akadnak olyanok is, akiknek egyáltalán nincs TV-s hirdetésük, tehát a TV megkerülhetetlensége már egyáltalán nem igaz. 2019-ben hazánkban is a digitális térben domináns márkák taroltak – ahogy más országokban is. Szerencsére a BAV-ból nem csak az látszik, mit gondolnak a magyarok egy-egy márkáról, de az is, hogy hogyan viszonyulunk a nemzetközi trendekhez.” – emelte ki Jókai Klára, a VMLY&R Group stratégiai igazgatója.

Palincsár László ügyvezető igazgató hozzátette: „Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan egyedülálló kutatással és adatbázissal rendelkezünk, amely iránytűként szolgálhat minden márkának a folyton változó fogyasztói térben és hisszük, hogy mindezzel nemcsak jelenlegi hirdetőinknek, hanem a piac egészének tudunk értékes stratégiai iránymutatást adni.”

Kapcsolódó cikkeink