Újra árusíthatnak éjszaka szeszes italokat a boltok Kijevben
Az ukrán fellebbviteli bíróság jogerős határozatot hozott, amellyel ismét lehetővé tette, hogy szeszes italokat árusítsanak az éjszaki órákban Kijev boltjaiban – tájékoztatott az ukrán monopolellenes bizottság kedden a Facebookon közleményben.
A kijevi önkormányzat még tavaly szeptemberben döntött úgy, hogy megtiltja az alkoholárusítást este tizenegy és délelőtt tíz óra között az ukrán főváros üzleteiben. A tilalom egyaránt vonatkozott a szupermarketekre és a kisboltokra, nem terjedt ki viszont az éttermekre. Az önkormányzat ily módon próbálta felvenni a küzdelmet az alkoholizmussal szemben.
Az ukrán monopolellenes bizottság azonban megtámadta a testület döntését arra hivatkozva, hogy ez ellentétes a versenyfeltételekkel és korlátozza a vállalkozások függetlenségét.
A monopolellenes bizottság keresetének áprilisban első fokon helyt adott egy kijevi bíróság, a fővárosi tanács azonban megfellebbezte a döntést. Most pedig a fellebbviteli bíróság jogerőre emelte a korábbi döntést, azaz hatálytalanította az éjszakai alkoholárusításra vonatkozó tilalmat.
A sajtóhírekben egyébként már tavaly ősszel szakértők kétségüknek adtak hangot afelől, hogy a tilalom hozzájárulhat az alkoholizmus visszaszorításához. Arra is rámutattak, hogy az intézkedés nyomán elterjedne a szeszes italok zugárusítása a tilalmi időszakban. (Kovács Andrea, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Az EU meghosszabbította az Ukrajnából származó gabona importjának korlátozását
Az Európai Unió szeptember közepéig meghosszabbította az Ukrajnából származó gabonafélék…
Tovább olvasom >Egy újabb teszt is megerősítette a Szlovákiában vizsgált ukrán gabona egészségre káros növényvédőszer-tartalmát
A harmadik – ezúttal Dániában elvégzett – teszt is megerősítette,…
Tovább olvasom >További lépéseket javasol az ukrán gabona okozta piaci zavarok kezelésére az agrárkamarai munkacsoport
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) üdvözli az Ukrajnából származó vagy…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyar élelmiszer-gazdaság finanszírozását segíti az AVHGA és az MBH Bank
Az élelmiszer-gazdaságban tevékenykedő vállalkozások naprakész finanszírozását elősegítő együttműködési megállapodást írt…
Tovább olvasom >NAV: idén már több mint 28 millió e-kereskedelmi csomagot vizsgált át a hatóság
Ebben az évben több mint 210 ezer vámkezelést és 28…
Tovább olvasom >Zólyomi Zsolt: „Egy illat előre eldönthet egy üzletet”
Tárgyalási céljaidat lehet a saját bőrödön hordott illattal kommunikálni úgy,…
Tovább olvasom >