Újfajta kihívások a gyümölcslépiacon

Szerző: Budai Klára Dátum: 2022. 10. 19. 10:33

A jelenleg is zajló világpolitikai-gazdasági események a gyümölcslépiac szereplőit is erőteljes kihívások elé állítják. Emellett nem veszíthetik el a fókuszt fogyasztóikról sem, akik most is éppúgy igénylik a megszokott minőséget, szomjazzák az újdonságokat, és egyre magasabb elvárásokat támasztanak kedvenc márkáikkal szemben, hogy azok az aktuális környezetvédelmi, fenntarthatósági trendeknek is megfeleljenek.

Pusztai Anita, a Sió-Eckes Kft. marketingigazgatója szerint 2022-ben az FJND-piac sikeresnek mondható, hiszen a NielsenIQ kiskereskedelmi forgalmi adatai alapján 10%-os értékbeli növekedést figyelhettünk meg az első félévben.

Pusztai Anita, Sió-Eckes Kft.

Pusztai Anita
marketingigazgató
Sió-Eckes

– A Sió-Eckes stabil piacrésszel továbbra is piacvezető szerepet tudhat magáénak mind gyártói, mind márkaszinten. Márkáink a piaci átlag felett nőnek, amihez nagy részben hozzájárulnak a prémium szegmensekre koncentráló sikeres innováció­ink: a Sió és Hohes C hűtött termékek, a 100%-os gyümölcstartalmú juice-ok és az újdonságnak számító Hohes C Supershotok – fejti ki Pusztai Anita.

A szakember úgy látja, a gazdasági makrotényezők ugyanúgy érintik a gyümölcslé kategóriát, mint általánosságban az egész FMCG-szegmenst.

– A növekvő infláció ellenére a kategória egyelőre pozitív számokat produkál, ami optimizmusra ad okot a közeljövőben. Alapvetően arra számítunk, hogy a fogyasztók kitartanak az olyan erős, magas bizalmi indexszel és népszerűséggel rendelkező márkák mellett, mint a Sió és a Hohes C. Ebben a fogyasztói környezetben kiemelten fontos lesz a minőség, az ár/érték arány és az egyre fregmentáltabb fogyasztói igények lefedése széles termékportfólióval, melyek tradicionálisan a Sió-Eckes erősségei – emeli ki a marketingigazgató.

Palkó András- Coca-Cola

Palkó András
marketingigazgató
Coca-Cola HBC
Magyarország

Palkó Andrástól, a Coca-Cola HBC Magyarország marketingigazgatójától megtudjuk, hogy a gyümölcslé kategória az elmúlt évben komoly növekedést könyvelhetett el mind értékben (10,4%), mind pedig az értékesített mennyiség (1,4%) tekintetében. A kategória kiemelkedően jól teljesít a Coca-Cola Magyarország portfóliójában is.

– A koronavírus-világjárvány rávilágított az egészségmegőrzés fontosságára, ez pedig egy sor új fogyasztói szokást hozott magával. Egyre többen fordítanak figyelmet arra, hogy tudatos életmódot folytassanak, amelynek részét képezi a kiegyensúlyozott táplálkozás is. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a járvány alatt növekedni kezdett a kereslet a vitamindús, magas gyümölcstartalommal rendelkező gyümölcslevek, valamint a hozzáadott vitaminokkal és funkcionalitással rendelkező termékek iránt is.

Móricz Fanny, Szentkirályi

Móricz Fanny
brand manager
Szentkirályi Magyarország

A Szentkirályi Magyarország teljes portfóliójának viszonylag kis részét képezi a dzsúsz szegmens, ezen belül is leginkább a horeca szektorra összpontosít a vállalat, amelyben erősen növekvő tendencia figyelhető meg.

– A horeca-csatornára intenzív hatással volt a pandémia időszaka, az elmúlt évek növekedése után komoly próbatétel elé állította a szereplőket, azonban 2022-re sikeresen újraéledt, és azóta is szárnyal a piac. Ezenfelül a magas infláció és megnövekedett beszerzési árak befolyásolják a szegmens értékesítési számait – jelzi Móricz Fanny, a Szentkirályi Magyarország brand managere.

Horváth Adrienn, Márka

Horváth Adrienn
marketingigazgató
Márka Üdítőgyártó

Horváth Adrienn, a Márka Üdítőgyártó Kft. marketingigazgatója az elhangzottakat azzal egészíti ki, hogy saját eladási számaik és a MAGYÜSZ által publikált piaci adatok alapján elmondható: az alkoholmentes szomjoltó kategória globálisan növekedni tudott az év első felében, 2021 hasonló időszakát figyelembe véve.

– A Márka brand forgalmunk 2022 első hat hónapjában két számjegyű növekedést ért el, így elmondhatjuk, hogy a folyamatos kapacitás- és termékfejlesztéseink, a kereskedelmi és marketingstratégiánk az azoktól elvárt eredményeket hozzák. Jelenleg is egy újabb beruházásban van családi vállalatunk, ezekben a hetekben kerül telepítésre a 4. gépsorunk Felsőlajoson, amivel éves kapacitásunk megközelíti a 300 millió palackot – tájékoztat Horváth Adrienn. – Arra a turbulenciára, amellyel jelen időszakban szembesülünk, még nem volt példa működésünk vagy több évtizedes szakmai tapasztalatunk során. Kezdve a pandémiától, a háború kitörésén át a NETA-törvény változásáig, amelynek hatásairól még nincsenek hosszú távra kiterjeszthető kimutatásaink, következtetéseink.

Hajdu János In-Food

Hajdu János
key account manager
In-Food 2000

Hajdu János, az In-Food 2000 Kft. key account managere arról számol be, hogy 2022 februárjáig a szegmensben intenzív felfutást realizáltak. Vásárlóik nyitottabbak voltak a magasabb árkategóriás, magasabb HUF/liter árú termékek vásárlására, új termékek kipróbálására. Azonban a gazdasági környezet megváltozott, a fogyasztók pedig lassan visszatérnek az alapszortimentekhez, és ár/érték alapon döntenek.

– Természetesen a 2022-es év világpolitikai és gazdasági hatásai a Pfanner márkát is érintették. Ebből kifolyólag szinte minden termékünk ára jelentős mértében emelkedett, köszönhetően az alapanyag-, a csomagolóanyag, a logisztikai- és raktározási költségek, illetve a gyártót, disztribútort és viszonteladót is érintő extrém energiaköltségeknek. Disztribútorként a forint ingadozása, jelentős gyengülése sem segíti helyzetünket ebben az évben – nyilatkozza Hajdu János.

Újra erősödik az on-the-go

Sarkadi Katalin, a Funky Forest marketingvezetője úgy látja, hogy míg a nyári időszakban jellemzően a szörpök, limonádék fogynak a horeca egységekben, ősszel újra teret kapnak a tartalmasabb gyümölcsitalok, a 100%-os préslevek és smoothie-k, melyek akár egy étkezést is ki tudnak váltani, valamint tudatosan keresik is ezeket a fogyasztók a friss gyümölcsök és zöldségek hiányában.

Sarkadi Katalin, Funky Forest

Sarkadi Katalin
marketingvezető
Funky Forest

– A 100%-os préslé kategóriában – a kedvezőbb átadási árak miatt – egyre népszerűbbek a nagyobb kiszerelések, míg az újhullámos horeca partnereink – reggelizőhelyek, pékségek, speciality kávézók – a kisebb üveges termékek mellett a 3 l-es Bag in Boxot is szívesen tartják – ismerteti Sarkadi Katalin. Hozzáteszi: az íz az igazi erősségünk. A Funky Forest különleges gyümölcs- és zöldségkombinációkat készít, így, ha akár egy horeca partner, akár a fogyasztók valami egyedire vágynak, jól járnak a márka magas minőségű, izgalmas kínálatával. Külön öröm számunkra, hogy ezt a szakma is elismeri, a kifejezetten a horeca szektor számára fejlesztett Secret Edition termékcsaládunk elnyerte a 2022es Inno D’ Or, az Év Innovációja verseny díját.

Horváth Adrienn arról informál, hogy az, hogy a járványhelyzet lehetővé tette a nyitva tartásokat, a szabadidős programokat és a mobilitást, kedvezett a horeca újraéledésének, illetve az intézményekben található automatáknak, büféknek, aminek köszönhetően a kis kiszerelésű gyümölcsitalaik átlagosan több mint 80%-ot növekedhettek.

– A 0,5 l-esek közül az őszibarack-ízesítésű üdítőnk eladott mennyisége ugrott meg legkiemelkedőbben, de ebben a kiszerelésben is a Multivitamin a vezető termék. A Márka gyümölcsitaloknak továbbra is a hazai piacon – láncokban, nagykereskedelmekben erős a jelenléte. Multinacionális kereskedelmi partnereknél in-out akciók keretein belül szerepelnek az őszi-téli időszakban – mondja a marketingigazgató.

– Egyre kedveltebbek hazánkban a kedvezőbb literárat felvonultató, 2 l-es termékek is, azonban totál volumenünk legnagyobb szeletét még mindig a klasszikus, 1 l-es kiszerelés adja – veszi át a szót Hajdu János.

Az In-Food 2000 Kft. key account managere azt is fontosnak tartja megemlíteni, hogy a vásárlók az alapvető élelmiszerekre összpontosítanak ebben a gazdaságilag kiszámíthatatlan időszakban.

– A kedvező literár mellett a kiemelkedő akciós kedvezmény továbbra is bevonzza a vásárlókat ennél a szegmensnél is, legyen szó beszállítói márkáról vagy akár saját márkás termékről.

A gyümölcslé az utóbbi évben komoly növekedést könyvelhetett el

Nyitottak a fogyasztók az újdonságokra

– A jelenleg tapasztalható inflációs környezet hatására a többi termékkategóriá­hoz hasonlóan a hozzáadott funkcionalitással rendelkező italok átlagára is emelkedésnek indult. A gyümölcslevek piacát tekintve a funkcionális italokkal jellemzően nagy kiszerelésben találkozhatnak a fogyasztók, ezzel támogatva az otthoni fogyasztási alkalmakat – állapítja meg Palkó András. – Emellett a kisebb kiszerelések is elérhetőek a kiskereskedelmi vevőpartnereink kínálatában – teszi hozzá.

A marketingigazgató kifejti: a világjárvány rámutatott az egészségmegőrzés fontosságára, ennek hatására pedig a hazai fogyasztók is egyre nagyobb számban keresik a hozzáadott vitaminokkal, funkcionalitással rendelkező termékeket. A C-vitamin és a D-vitamin a két legfontosabb vitamin az immunrendszer egészséges működése szempontjából, nem is csoda, hogy mindkettő népszerű összetevője a hozzáadott funkcióval rendelkező italoknak, így a Coca-­Cola Magyarország kínálatában elérhető legújabb Cappy funkcionális gyümölcsitaloknak is.

Magyarországon viszonylag stabilan tartja magát a fogyasztók ízpreferenciája

– A dzsúszok és funkcionális üdítők piaca meglehetősen specifikus. Magyarországon viszonylag stabilan tartja magát a fogyasztók ízpreferenciája, azonban megfigyelhető egy bizonyos nyitottság is részükről az újítások, innovációk iránt – fűzi hozzá a témához Móricz Fanny.

Meglátása szerint a jelenlegi inflációnövekedés hatására egyre kisebb különbség fedezhető fel a márkázott, illetve saját márkás termékek árképzése között, amely a fogyasztói választást is eltolhatja a márkázott dzsúszok, gyümölcslevek irányába.

Pusztai Anita az ízek tekintetében azt figyeli meg, hogy a korábbi évekhez hasonlóan továbbra is terelődik a piac a kevert ízek felé – a mix ízek a legnépszerűbbek, folyamatos két számjegyű növekedést mutatva.

– Szóló ízben nem meglepő módon a narancsíz áll az első helyen, ezt követi az alma, majd az őszibarack. A 100%-os juice-ok tekintetében a narancs stabilan tartja vezető pozícióját. A narancsot követi az alma, valamint 12% értékbeli növekedéssel egyre népszerűbbé válnak a 100%-os mix ízek is – részletezi a Sió-Eckes Kft. marketingigazgatója.

A kiszerelés méretét vizsgálva elmondja, hogy a piac több mint ¾-ét továbbra az 1 l-es, otthoni kiszerelések teszik ki, azonban két számjegyű növekedést mutatnak a kisebb (0,33 l, 0,25 l, 0,3 l) „on-the-go” termékek.

– Az egészségtudatosság trenddé alakulásával – melyet felerősített a két éven át húzódó pandémiás időszak – kiemelten fontossá váltak az egészséges összetevők és az immunrendszerre, egészségre koncentráló termékek. A Hohes C márka abszolút nyertese ennek a trendnek, hiszen bármelyik Hohes C gyümölcsléből 1 pohárral fogyasztva már biztosíthatják a fogyasztók a napi szükséges C-vitamin-igényüket.

Természetes és hozzáadott vitamin

Várkonyi Vilmos, Maspex Olympos

Várkonyi Vilmos
group brand manager
Maspex Olympos

– A márkás gyerekitalok között piacvezető Kubu idei újdonsága a Kubu Tízórai, amely népszerű gyümölcspürék laktató gabonákkal dúsított változata. A Kubu Tízóraik 2 ízben elérhetőek, Málna + gríz és Alma-fahéj + rizs változatban, kizárólag gyümölcsöt és gabonát tartalmaznak hozzáadott cukor nélkül, tartósítószer-mentesen. A 100 g-os kiszerelés ideális az éhség csillapítására, kiváló tízóraira, étkezések között, sőt uzsonnára is. Praktikus kiszerelésének köszönhetően kényelmesen elfér az iskolatáskában – jelenti be Várkonyi Vilmos, a Maspex Olympos Kft. senior brand managere.

A Coca-Cola Magyarország Cappy márkája idén tavasszal két új termékkel bővült, amelyekhez a finom gyümölcsök mellett létfontosságú vitaminokat és ásványi anyagokat adtak. A Cappy Immunerő termékben a narancs, az őszibarack, a sárgarépa és az alma különleges ízélményt nyújt, a C-vitamin, a B12-vitamin és a cink támogatja az immunrendszer működését, pajzsként óvva a szervezetet. A Cappy Belső Erő termék pedig narancs, mangó, alma és őszibarack ínycsiklandó kombinációját egyesíti a D-vitamin csontokat és izmokat támogató funkciójával.

– A nyarat köszöntve egy hűsítő, frissítő limonádékülönlegességgel bővítettük a Cappy Lemonade termékcsaládunkat. Az új italban a klasszikus citromos ízvilágot a hazai fogyasztók körében közkedvelt bodzaízesítés teszi még izgalmasabbá. A termék tartósítószer-mentes, és 100%-ban újrahasznosítható csomagolásban érhető el a fogyasztóink számára – avat be Palkó András.

A gyümölcslépiac minden szegmensében jelen lévő Cappy márka nemrég egy teljes átalakuláson esett át, melynek részeként megújultak a termékek és a marketingkommunikáció is.

A Sió-Eckes Kft. egészségtudatos termékei, a vitaminokkal gazdagított Immun és Antiox smoothie-k mellé idén bevezetésre kerültek a Sió Shotok, valamint a Natura termékcsalád két alacsony savtartalmú, „Mild” termékkel egészült ki Pink Grape­fruitos Mix és Vérnarancsos Mix ízben.

– A Smoothie termékcsalád is kibővült egy izgalmas, koncepcionális innovációval, a Budapest Vibe Smoothie-val. A Budapest Vibe-ban az ananász, eper, banán, maracuja és acerola természetes ízeit zöldkávébab-kivonattal egészítettük ki, hogy energiadús táplálékot biztosítson – közli Pusztai Anita. – A korábban sikeresen bevezetett HohesC shot után a Sió shotot is piacra vezették kurkumás és gyömbéres ízben.

Szintén idén érkezett a 100% gyümölcstartalmú Hohes C Fókusz, amely a Plus termékcsalád részeként egy vitamindús lépés a koncentrációs képesség megőrzéséhez.

Egyedi, merész ízek

Móricz Fanny arra hívja fel a figyelmet, hogy a dzsúszpiacot tekintve az elmúlt években a fenntarthatóság vált az egyik legfontosabb fogyasztói szemponttá, amely összhangban áll a Szentkirályi alapértékeivel is, és jelentősen meghatározza innovációs irányukat.

– Idén a dzsúsz kategóriában véghez vittünk egy portfólióváltást, amely során a Tropicana márkánkat felváltotta a Toma Prémium termékcsalád – árulja el a Szentkirályi Magyarország brand managere.

Nő a kereslet az egészségmegőrző hatású gyümölcslevek iránt

A Márka Üdítőgyártó Kft.-nél az elmúlt időszak újdonsága a Fruitica termékcsaládban a Mangó-sárgadinnye ital volt, amit közösségi oldalaikon, a fogyasztók választottak ki, illetve szavaztak meg. Ennél az üdítőnél nemcsak az íz vagy az ízkiválasztás menete volt új, hanem a designja is.

– Fontosnak tartjuk, hogy a Márka üdítők a fogyasztóink számára, ahogy az elmúlt évtizedekben is, ár-érték arányban, minőségben és fogyasztási élvezetben mindig ugyanolyan kimagaslóan megfelelő termékek legyenek. A változatos és új ízeken túl, természetesen folyamatosan dolgozunk a csomagolások fejlesztésén is, pozitív eredménnyel zártuk a legfrissebb, immáron 100%-ban újrahasznosított palackjaink tesztfázisát – osztja meg lapunkkal Horváth Adrienn.

Az In-Food 2000 Kft. Pfanner márkája híres arról, hogy újdonságokat, merészebb ízeket kínál a fogyasztóknak.

– Új, vitaminnal dúsított gyümölcslevei is vannak a márkának, téli időszakban kifejezetten szeretik a fogyasztók ezeket a típusú italokat. Ezért a következő időszakban tervezzük ezen termékek bevezetését a magyar piacra – vetíti előre Hajdu János.

A Funky Forest piackutatásaival folyamatosan monitorozza, mire van igény, nemcsak fogyasztóikkal, hanem retail és horeca partnereikkel is rendszeresen kapcsolatban állnak.

– 2022-ben egy országos multinacionális kiskereskedelmi partnerünkkel közösen gondolkodva és az ő fogyasztói visszajelzéseiket figyelembe véve fejlesztettünk ki egy új 100%-os préslét Dear Deer néven, 0,75 l-es kiszerelésben, az alma és a meggy kombinációjából – újságolja Sarkadi Katalin. //

 

Élen a kisebb kiszerelésű gyümölcslevek

Közel 206 millió liternyi gyümölcslé került a fogyasztók kosarába 2021 júliusa és 2022 júniusa között, ami 2%-os mennyiségi csökkenést jelent a korábbi azonos időszakhoz képest. A fogyasztás csökkenése azonban nem tükröződik az értékbeli forgalomban, sokkal inkább az áremelkedés jelenik meg a 10%-kal bővülő költésben.

NielsenIQ logo

Horváth Luca, NielsenIQ_

Vendégszerző:
Horváth Luca
junior analytic insights associate
NielsenIQ

A csatornákat tekintve a gyümölcslé értékbeli eladásának közel fele a 401–2500 négyzetméter területű boltokban történik, ugyanakkor ezek volumenforgalma esett vissza a legjobban. A vizsgált periódusban inkább a kisebb alapterületű boltok tudtak nőni, ezek mind értékben, mind mennyiségben bővülést produkáltak. A leggyorsabban a 201–400 négyzetméter közötti üzletek gyarapodtak.

A piacot 66%-kal domináló gyártói márkák termékeiből magasabb áraik ellenére sem fogyasztottunk kevesebbet, és a gyümölcslé értékbeli növekedését is egyértelműen előbbiek hajtották. Ezzel párhuzamosan a kategória mennyiségi csökkenése mögött a saját márkás termékek álltak, amelyekből 7%-kal kevesebbet emeltünk le a boltok polcairól.

Az elmúlt 12 hónap a kiszerelésméretek között is elmozdulást hozott: újra előtérbe kerültek a kis kiszerelésű termékek. Az ide tartozó, 0,75 liternél kisebb, on-the-go méretek nem csupán értékben, de mennyiségben is két számjegyű növekedést értek el, míg a közel 70%-os részesedéssel bíró, otthoni fogyasztásra szánt, 0,75 liter fölötti termékek vesztettek piacrészükből. Ezek között is az extrán nagy, 1,6–2 liter közötti szegmens csökkent a leglátványosabban.

Bár jelenleg még a hűtést nem igénylő termékek teszik ki a piac közel 92%-át, a hűtött gyümölcslevek évről évre felülmúlják őket dinamikus növekedési ütemükkel, apránként egyre nagyobb részt nyerve az értékesítésből.

Az ízekre kitérve, a klasszikusok, azaz a narancs-, alma-, barack- és gyümölcsmix ízek továbbra is a piac felét adják, azonban egyre több különleges és egyedi íz hasít ki magának egy-egy kisebb szeletet a forgalomból. Látványos bővülést ért el a kaktusz-lime-­alma kombináció, valamint – többek között – a trópusi gyümölcsöket tartalmazó mangós, sárkánygyümölcsös és pink grapefruitos variánsok is nőni tudtak. //

Kapcsolódó cikkeink