Újabb probléma miatt nőhet a hús ára

Szerző: Trademagazin Dátum: 2022. 11. 04. 12:36

Újra megjelent a madárinfluenza az országban, aminek – esetleges további terjedése esetén – a hús árakra is negatív hatása lehet. Magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelepen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma – közölte a szervezet pénteken honlapján.

A Nébih laboratóriuma a madárinfluenza vírus H5N1 altípusának jelenlétét igazolta két telepen, Bugacon és Kiskunmajsán, ahol a 450 illetve 800 tömőludat tartottak – közölte a szervezet.

A megemelkedett elhullás és a tünetek hívták fel az állattartók figyelmét a vírus jelenlétére – írták. Az állategészségügyi szakemberek a járvány terjedésének megakadályozása érdekében az állományokat felszámolták.

A fertőzött gazdaságok körül három kilométer sugarú védőkörzetet jelöltek ki, valamint megfigyelési körzetet, ez utóbbi átnyúlik Csongrád-Csanád megye területére.

A Nébih közölte: az ország egész területén érvényben van a víziszárnyasok technológiai mozgatását 72 órával megelőző kötelező tamponvizsgálat, a szállítás feltétele a kedvező eredmény rendelkezésre állása.

A magas kockázatú megyékben – Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – ismét elrendelték a kötelező zárttartást a baromfitelepeken, a háztáji állománynál pedig erősen ajánlják a baromfi fedett helyen etetését és itatását.

MTI

Kapcsolódó cikkeink