Újabb különadós pert nyert a kormány az Európai Bíróságon

Szerző: Trademagazin Dátum: 2020. 06. 04. 11:29

Az Európai Bíróság ma hirdette ki a másodfokú ítéletét két magyarországi különadó egyesített perében. Ebben a perben a magyar kormány támadta, hogy az Európai Unió egyik szerve (az Európai Bizottság) felfüggesztette az ún. élelmiszerlánc-felügyeleti díjat és a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulását. A bíróság mostani ítélete szerint jogellenes volt a két különadó felfüggesztése. A kormány ezzel a két üggyel sorozatban négy győzelmet aratott különadós ügyekben az Európai Bíróságon, ugyanis március elején a kiskereskedelmi és a távközlési különadó ügyekben is a kormánynak adtak igazat.

A parlament 2014 végén fogadott el két törvényt, amelyek 2015 elejétől jelentős különadót vetettek ki a kiskereskedőkre és a dohányipari vállalkozásokra, sávosan emelkedő adókulcsokkal, az árbevétel 6%-áig, illetve 4,5%-áig terjedően. 2015 márciusában és áprilisában mindkét adóval kapcsolatban hivatalos panaszok érkeztek az Európai Bizottsághoz, vélhetően az érintett kereskedőktől és dohányipari vállalkozásoktól.

Az Európai Bizottság a panaszok alapján vizsgálódni kezdett, és 2015 júliusában felfüggesztette mindkét különadót. A Bizottság szerint a két adó aránytalanul nagy terhet ró a nagyobb piaci szereplőkre, amelyek tipikusan külföldi tulajdonúak. Az adó így jogellenes versenyelőnyt, tiltott állami támogatást nyújt a több kisebb cégben működő, tipikusan magyar tulajdonú társaságoknak. Az Európai Bizottság 2016 júliusában végleges határozatokat is hozott, amelyekben kimondta, hogy ezek a különadók uniós jogba ütköztek.

A kormány megtámadta a felfüggesztést az Európai Bíróságon. A bíróság 2018 áprilisában első fokon úgy ítélte meg, hogy jogszerű volt az Európai Bizottság végzése. A kormány azonban nem hagyta annyiban, fellebbezést nyújtott be.

Nyert a kormány – akkor visszamenőleg be kell fizetni az adókat?

Az ügy a fellebbezés után a másodfokú bírósághoz került, amely ma meghozta az ítéletét. A másodfokú bíróság szerint az elsőfok helytelen ítéletet hozott azzal, hogy az Európai Bizottság végzését helyben hagyta. A Bizottság ugyanis nem indokolta kellőképpen a felfüggesztést, ezért a másodfokú bíróság mind az elsőfokú bíróság ítéletét, mind a Bizottság felfüggesztő végzését hatályon kívül helyezte.

Laczka Sándor

 „Ez az ügy nem arról szólt, hogy az adókat visszamenőlegesen több évre be kell-e fizetni. Magyarország ugyanis nem támadta meg bíróság előtt az Európai Bizottság 2016 júliusi végleges határozatát, hanem kizárólag az azt megelőző felfüggesztő döntést. A jogvita jelentősége inkább az, hogy amennyiben a jövőben hasonló különadókat vetnek ki, akkor az Európai Bizottság azonnal közbeléphet-e egy felfüggesztéssel, vagy évekig fizetni kell az adót, várva egy későbbi részletes bizottsági vagy bírósági döntésre” – hangsúlyozta Dr. Laczka Sándor igazgató, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának vezetője.

Mit hozhat a döntés a jövőre nézve?

A mai ítélet tárgyát képező két különadót és a fent említett másik két (kiskereskedelmi és távközlési) különadót az árbevétel alapján, sávosan emelkedő adókulcsokkal vetették ki.

A kormány a márciusi két bírósági győzelem után újra bevezette (május 1-jétől) a kiskereskedelmi különadót, míg a távközlési különadó újbóli bevezetésére nem került sor. A mostani ítélet nyomán a kiskereskedők és a dohánygyártók (forgalmazók) izgulhatnak, hogy újabb adóteher szakad-e a nyakukba.

Aracsi Bernadett

Már csak egy nyitott különadós per van – mi lesz a reklámadóval?

A fent említett négy ügy után már csak egy van folyamatban az Európai Bíróságon, ez a reklámadóról szól.

„Ezt az adót egyelőre nem kell fizetni, a kormány óvatosságból 0%-os adómértéket határozott meg a bíróság döntésééig. Az előjelek ebben az ügyben is a magyar kormánynak kedveznek, ugyanis az elsőfokú bíróság neki adott igazat. A végső döntés néhány hónapon belül várható” – tette hozzá Dr. Aracsi Bernadett, a Deloitte magyarországi Kiskereskedelmi-Élelmiszeripari tanácsadó csoportjának menedzsere.

 

Kapcsolódó cikkeink