Új öntözőrendszert adtak át Gabonakutató Kft. kiszombori telepén

Szerző: trademagazin Dátum: 2013. 06. 14. 11:05

Uniós támogatással új öntözőrendszert alakítottak ki a Gabonakutató Kft. kiszombori telepén, a 314 hektáros területen nagy értékű vetőmagot állítanak elő – közölte Szilágyi László ügyvezető igazgató pénteken a helyszínen.

MTI Fotó: Kelemen Zoltán Gergely

Az öntözésfejlesztési beruházás 280 millió forintos költségének 70 százalékát biztosította uniós támogatást, a fennmaradó részt a cég teremtette elő saját forrásaiból – mondta az állami tulajdonú cég vezetője.

A 2012-es rekkenő hőség és szárazság termésmennyiségben és minőségben jelentkező súlyos következményei megerősítették a felismerést, hogy az öntözés egyre nagyobb szerepet kap a kiszámíthatóbb, biztonságosabb és nem utolsósorban jövedelmezőbb növénytermesztés megteremtésében – hangsúlyozta az igazgató.

Komoly a kereslet a Gabonakutató Kft. által nemesített hibridkukorica-vetőmag iránt itthon és külföldön is, elsősorban a FÁK-országokban. A tavalyi aszály azonban lehetetlenné tette az igények kielégítését – mondta Szilágyi László.

A 314 hektárra vonatkozó fejlesztésnek köszönhetően sokkal biztonságosabbá válik a vetőmag-előállítás. A kiszombori Dénes majorban közel ezer hektáron gazdálkodik a Gabonakutató, az új öntözőrendszer elkészültével a teljes terület öntözhetővé vált. A területen kialakított egy- és kétkarú energiatakarékos Lineár öntözőberendezés lehetővé teszi naponta 5-6 milliméter víz a területre juttatását, amely folyamatosan pótolja az elpárologtatott mennyiséget – közölte a szakember.

Az újonnan öntözésbe vont területen elsősorban hibridkukorica-vetőmagot állítanak elő, emellett búzát és szóját termelnek itt. A környezeti adottságok 12 hektár erejéig lehetővé tették több szomszédos magántermelő bevonását is ebbe a programba – mondta Szilágyi László. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink