Új lépések az Unilevertől a klímaváltozás ellen

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2020. 06. 17. 11:22

Az Unilever új intézkedéseket és vállalásokat jelentett be, amelyek célja, hogy az eddigieknél is határozottabban cselekedjen a klímaváltozás-ellen, a környezet védelme és megújulása, valamint annak érdekében, hogy meg tudjuk őrizni a természeti erőforrásokat a jövő generációi számára. Ennek részeként a vállalat 2039-ig minden terméke esetében el akarja érni a nettó zéró kibocsátást. Ezen túl a mezőgazdasági kisvállalkozók és farmerek új generációját segítve, velük együtt dolgozva az erdők, a talaj és a biodiverzitás védelmét és helyreállítását szolgáló programok élére áll, a vízhiányos területeken pedig a kormányzatokkal és más szervezetekkel együttműködve javítja a közösségek vízhez való hozzáférését.

E tevékenységek felgyorsításáért az Unilever márkái együttesen egymilliárd eurót fektetnek be az újonnan létrehozott, klíma- és természetvédelmi alapba (Climate & Nature Fund). Ennek a forrásait a következő évtizedben olyan átgondolt és nagyhatású tevékenységekre fordítják, amelyek egyebek közt a tájrehabilitációt, az újraerdősítést, a széndioxid-megkötést, a vadon élő állatok védelmét és a vizek megóvását szolgálják. Az új kezdeményezések olyan, már most is folyamatban lévő tevékenységekre épülnek, mint például a Ben & Jerry’s jégkrémmárka programja, amely a tejgazdaságok üvegházhatású gázkibocsátásának csökkentését célozza, vagy a Seventh Generation tisztítószer-brand tiszta energia használatára ösztönző tanácsai, illetve az a Knorrnál futó program, amely a mezőgazdasági vállalkozásokat segíti, hogy fenntarthatóbban termeljenek.
A vállalat ezt azután jelentette be, hogy 2020-ban véget ért a 2010-ben meghirdetett Unilever Fenntarthatósági Terv (Unilever Sustainable Living Plan, USLP). A program keretében – más eredmények mellett – sikerült 32%-kal mérsékelni az Unilever termékeinek fogyasztói felhasználására jutó teljes hulladéklábnyomát, immár egy gyárból sem szállítanak hulladékot lerakókba, a termelésből fakadó üvegházhatású gázkibocsátást 50 százalékkal csökkentették, továbbá minden telephelyén 100%-ban megújuló forrásból származó hálózati villamos energiát használ.
„Miközben a világ a Covid-19 járvány pusztító hatásaival küzd, illetve olyan kihívásokkal néz szembe, mint az egyenlőtlenségből fakadó komoly problémák, nem feledkezhetünk meg arról, hogy a klímaválság továbbra is fenyegetést jelent mindannyiunk számára. A klímaváltozás, a természeti környezet pusztulása, a biodiverzitás csökkenése, vízhiány – ezek az ügyek mind kapcsolatban vannak egymással, ezért párhuzamosan kell kezelnünk őket” – mondta Alan Jope, az Unilever vezérigazgatója.

Harc a klímaválság ellen
Az Unilever a már meglévő, korábban bejelentett, tudományosan megalapozott céljain túl (2030-ig megszüntetik saját működésük széndioxid-kibocsátását és értékláncukban megfelezik termékeik karbonlábnyomát) további vállalásokat tett. A klímaválság mérete és sürgető mivolta miatt 2039-ig célul tűzte ki, hogy minden terméke esetében nettó zéró lesz a kibocsátása, a felhasznált alapanyagok beszerzésétől kezdve egészen a bolti értékesítésig.
Ahhoz, hogy ezt a célt 11 évvel a párizsi egyezményben meghatározott dátum előtt el tudják érni, a vállalat az értékláncában szereplő partnereivel együttműködve fog dolgozni az üvegházhatású gázok emissziójának csökkentésén.
Az Unilever hisz benne, hogy a karbonlábnyommal kapcsolatos átláthatóság felgyorsítja a zéró kibocsátásért zajló globális küzdelmet, ezért azt a célt tűzte ki, hogy minden terméke karbonlábnyomáról kommunikálni fog. Ennek érdekében a beszállítók számára egy olyan rendszert állít fel, amelynek keretében minden számlán szerepelnie kell az adott áruk és szolgáltatások karbonlábnyomának, továbbá más vállalatokkal és szervezetekkel együtt kidolgozza az adatgyűjtés és -megosztás, valamint a kommunikáció sztenderdizált módjait.
A zéró kibocsátás eléréséért közös erőfeszítéseket kell hozni, és önmagában a vállalati szektor nem képes a szükséges sebességű változás előidézésére. Az Unilever ezért arra kéri a kormányokat, hogy határozzanak meg keretrendszerekkel támogatott ambiciózus nettó zéró célokat és rövid távú kibocsátáscsökkentési célokat.

A környezet védelme és megújulásának elősegítése
Az Unilever több mint egy évtizede vezető szerepet tölt be az iparágban a fenntartható beszerzési gyakorlatok alkalmazása terén: az erdőkkel kapcsolatos alapanyagok 89%-át a globálisan elismert módszertan alapján fenntarthatósági tanúsítvánnyal rendelkező forrásokból szerzi be. Az erdőirtások megszüntetéséhez ugyanakkor még magasabb szintű sztenderdek teljesítését tűzte ki célul a vállalat. Ez azt jelenti, hogy minden egyes termőhelyről pontos információkkal kell rendelkeznie és többé nem fogad el olyan minősítési eljárásokat, amelyek nem tanúsítják pontosan az adott alapanyag termelésének erdőirtás-mentes mivoltát.
A társaság vállalta, hogy 2023-ra teljes mértékben erdőirtás-mentessé teszi az ellátási láncát. Ennek érdekében új digitális technológiák – például műholdas monitorozás, geolokációs követés – segítségével növeli a nyomon követhetőséget és az átláthatóságot. Ezzel az érintett mezőgazdasági kistermelők még inkább bevonódnak, illetve változik az Unilever alapanyag-beszerzési megközelítése is.
Az Unilever elkötelezett amellett, hogy együttműködik az iparági szereplőkkel, civil szervezetekkel és a kormányokkal azért, hogy az erdők, tőzegtelepek és trópusi esőerdők védelmén túl olyan más fontos és érzékeny területeket is meg lehessen óvni, amelyeket az fenyeget, hogy a termőföld-területek növelése miatt kipusztítanák az élővilágát.
A helyi biodiverzitás növelése, a termőföld egészségének helyreállítása, valamint a vizek és az azokhoz történő hozzáférés megőrzése, vagyis a természet regenerálódásának segítése érdekében az Unilever olyan farmerek és mezőgazdasági kisvállalkozók új generációjának adna lehetőséget, amely elkötelezett a gazdaság környezetének megóvása és megújítása iránt. A vállalat által vezetett kezdeményezések magukban foglalják a földhöz kapcsolódó jogok biztosítását, a finanszírozáshoz való hozzáférést és a finanszírozásban való részvételt, valamint a helyreállító gyakorlatok kifejlesztését. Ez az integrált megközelítés javítja a gazdálkodók életkörülményeit és ösztönzi őket a természet helyreállítására.
Az Unilever úttörő vállalkozásként megalkotja beszállítói számára a Regeneratív Mezőgazdasági Kódexet. Ez a már meglévő és az iparág legjobbjai között számontartott Fenntartható Mezőgazdasági Kódexre épül, és olyan módszereket is tartalmaz majd, amelyek segítenek újjáépíteni a kritikus erőforrásokat. Ahogyan a múltban, a vállalat – azért, hogy a változások iparági méretűek lehessenek – ezt a kódexet is minden érdekelt szervezet számára elérhetővé teszi.
A vizek védelme érdekében az Unilever közvetlen lépéseket is tesz. Jelenleg már a világ népességének 40%-át érinti a vízhiány és több mint 2,1 milliárd embernek nem jut biztonságos ivóvíz. A vállalat 100 helyszínen vezet be a helyi közösségek számára vízvédelmi programot 2030-ig. Ehhez felhasználja az indiai Prabhat program tanulságait, amely az Unilever ottani gyárainak környezetében meglévő vízminőségi és vízellátási gondok kezelését célozta. Ez a program közösségi megközelítést alkalmazott a vízgazdálkodás terén, és nem csak a farmereknek segített a növénytermesztés során, de kiterjedt a megfelelő és könnyű vízhez jutásra vonatkozó alapvető emberi igények kielégítésére is. Az Unilever most erre a vízvédelmi programra egy modellt épít fel és együttműködik a kulcsfontosságú beszállítóival azért, hogy azok is hasonló programokat indítsanak el.
Az Unilever csatlakozik a Világbank által létrehozott, számos érdekeltet tömörítő 2030 Water Resources Grouphoz is azért, hogy hozzájáruljon a változáshoz és segítsen ellenállóbbá tenni a vízgazdálkodást az olyan kulcsfontosságú, vízhiánnyal fenyegetett piacokon, mint India, Brazília, Dél-Afrika, Vietnam vagy Indonézia.
A vízforrások további védelme érdekében a vállalat célul tűzte ki, hogy 2030-ra minden termékének összetételét biológiailag lebonthatóra alakítja át, ezzel minimalizálva e termékek hatását a vizekre és a vizes ökoszisztémákra. Bár a jelenleg használt összetevők egy részének jelenleg nincs életképes, biológiailag lebontható alternatívája, az Unilever partnerek bevonásával azon dolgozik, hogy kifejlessze és megtalálja a megfelelő megoldásokat.

Kapcsolódó cikkeink