Új lehetőség a gazdálkodók számára az ökológiai célú vízpótlás alkalmazása
Év elejétől lehetővé vált a mezőgazdasági területek időszakos vízzel történő eláraszthatósága, az agrártárca kidolgozta és bevezette a szabályozásban az ökológiai célú vízpótlásra használt terület fogalmát – közölte Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár. Ez a lehetőség összhangban van és segíti a vízügyi ágazat által indított, „Vizet a tájba!” program végrehajtását is.

(Fotó: Pixabay)
Feldman Zsolt arra hívta fel a figyelmet, hogy az idei esztendőtől a nem mezőgazdasági célra, ideiglenesen használt földterület egyik meghatározott lehetősége az ökológiai célú vízpótlás. Ez a mezőgazdasági területek vízjogi engedéllyel történő időszakos elárasztását jelenti. A folyamat a fenntartható vízkészlet-gazdálkodás biztosítása érdekében vízpótlás, beszivárogtatás céljából felszíni víztöbbletből vagy szabad vízkészletből (nem árvízi víz), gravitációs úton megvalósuló vízkivezetéssel mehet végbe. Az államtitkár tájékoztatása szerint az ökológiai vízpótlásban érintett mezőgazdasági területek az agrártámogatási rendszerben támogathatók maradnak akkor is, ha arra átmenetileg vízpótlás, víz beszivárogtatás céljából vizet vezetnek annak révén, hogy a vízborítás ideje alatt az ún. minimumkövetelmények szerinti fenntartási szabályokat teljesítettnek kell tekinteni.
Az új szabályozás az idei évre vonatkozó agrártámogatási rendeletcsomag keretei között jelenik majd meg
Az ökológiai célú vízpótlás fogalmát pedig a vizek hasznosítását, védelmét és kártételeinek elhárítását szolgáló tevékenységekre és létesítményekre vonatkozó általános szabályokról szóló 147/2010. (IV. 29.) Korm. rendelet vezette be 2025. január 1-jével. A szabályozás összhangban van a vízügyi ágazat által indított, „Vizet a tájba” kezdeményezéssel, amelynek keretében a vízügy várja azon gazdák jelentkezését, akik a területükön vizet szeretnének megtartani és az erre kialakított online felületen bejelentik az erre szánt területeiket – emelte ki Feldman Zsolt.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Rendszeres vakcinázást javasolnak a szakértők a lóherpesz ellen
Rendszeres vakcinázást javasolnak a lóherpesz ellen az Állatorvostudományi Egyetem szerdai…
Tovább olvasom >Agrometeorológia: a jövő héten visszatérnek az éjszakai fagyok
A hét végéig még további kiadós eső várható, így folytatódik…
Tovább olvasom >Van mit veszítenünk és megvédenünk
Fontos felhívni a magyar gazdák figyelmét, hogy van mit veszítenünk…
Tovább olvasom >További cikkeink
Országos Kereskedelmi Szövetség: az árrés nem profit!
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nemzetközi élelmiszer-kereskedő tagvállalatai az elmúlt…
Tovább olvasom >Orbán Viktor a Kossuth Rádióban: a kereskedők 10 százaléknál többet nem rakhatnak rá a beszerzési árra
Március közepétől a kormány 10 százalékban maximalizálja az árrést 30…
Tovább olvasom >Árrésstop kontra áfacsökkentés: megoldás az inflációra vagy politikai viták terepe?
A kormány március közepétől életbe léptette az árrésstopot, amely szerint…
Tovább olvasom >