Új koncepcióval nyitott üzletet az Auchan

Szerző: Trademagazin editor Dátum: 2018. 04. 13. 17:10

Az Auchan Retail Magyarország egy, hazánkban még újdonságnak számító, de az USA-ban és Nyugat-Európában már bevált, a vásárlók igényeihez az eddigieknél is jobban alkalmazkodó üzletkoncepciót valósított meg Kőbányán, amely már a vállalat megújult imázsával várja vásárlóit.

Az első hazai nagyszupermarket kategóriájú, úgynevezett „Auchan superstore”-formátumú üzletben a szupermarketek kínálatánál jelentősen szélesebb áruválasztékot és innovatív vásárlási megoldásokat kínálnak kedvező árakon. A friss élelmiszer mellett szezonális és nem élelmiszer típusú termékek is helyet kapnak a polcokon, így a havi nagybevásárlást és a napi szükségletek beszerzését egyaránt könnyen, egy helyen intézhetik a családok. Az Auchan áruházláncnál most bevezetett, egyedülálló „click & collect” szolgáltatással pedig a pénztári sorbanállás is elkerülhető, hiszen az interneten megrendelt termékeket az áruház egy erre a célra elkülönített részén is át lehet venni.

– Az új koncepció szervesen illeszkedik terjeszkedési stratégiánkba, amely a már megszokott kedvező árak mellett a többcsatornás kereskedelem megvalósítását, vásárlóink még magasabb színvonalú kiszolgálását, ezáltal piaci jelenlétünk további erősítését tűzte ki célul – mondta el az ünnepélyes megnyitón Dominique Ducoux, az Auchan Retail Magyarország vezérigazgatója. //

Kapcsolódó cikkeink