Új kiállítási csarnokkal bővül a párizsi SIAL

Szerző: trademagazin Dátum: 2008. 02. 01. 08:00

Az október 19–23. között megrendezésre kerülő 23. SIAL Nemzetközi Élelmiszer-ipari Kiállítás jelszava idén az innováció lesz. A kiállítás egyik újdonsága a 15 ezer négyzetméteres 7-es csarnok, amelyet neves francia építészek terveztek. A SIAL dinamikus bővülését is szimbolizáló kiállítóhelyen 2008-ban a látogatók az ételkülönlegességek, bioélelmiszerek és borok nagy választékával találkozhatnak majd.
Külön kiállítási helyet (5B) kapnak idén a tejtermékek gyártói, az ötös csarnokban lesz látható a Nutrion Village (a táplálkozás faluja) is, ahol a résztvevők neves egészségügyi intézmények, szervezetek társaságában mutatkozhatnak be.
Idén kiállítóként lesznek jelen a nemzetközi kiskereskedelmi láncok, mivel 2006-ban több mint 60 ezer látogató érkezett ebből a szektorból. A Kiskereskedelem Világa gyűjtőcím alatt a gyártók és a kereskedelmi láncok a kiskereskedelemben felmerülő napi problémák megoldására kínálnak eszközöket. Az elmúlt két év legsikeresebb kiskereskedelmi termékei mellett az áruházláncok saját márkás termékeik széles spektrumát is felvonultatják. Az eladáshelyi vásárlásösztönzés új módszereivel és eszközeivel szintén megismerkedhetnek azok, akik felkeresik az 5. pavilont.
A SIAL-lal párhuzamosan zajló IN-FOOD kiállítás „show a show-ban”. Két évvel ezelőtt csaknem 50 000 szakmai látogató kereste fel az élelmiszer-ipari fórum standjait és az itt zajló előadásokat.
Természetesen idén is számos kiállító lesz jelen a Trendek és Innovációk csarnokában, ahol a látogatók a jövő várható piaci trendjeibe pillanthatnak bele. Ismét sok ízes falat készül a SIAL nemzetközi különlegességeket bemutató konyhájában, és nem marad el a megfelelő hírverés sem.
2006-ban több mint kétezer publikáció jelent meg a kiállításról, a rendezvényt 53 országban hirdették a szervezők, a több mint ötezer kiállítóra mintegy 140 ezer, zömében szakmai látogató volt kíváncsi.
2008-ban világszerte több SIAL-rendezvény lesz: április 23–25. között Montrealban az észak-amerikai kontinens élelmiszer-ipari kínálatával ismerkedhetnek meg a látogatók. Május közepén Sanghajba költözik a SIAL, az ázsiai kontinensen évente megrendezett kiállításra tavaly 62 országból érkeztek kiállítók, a látogatók száma meghaladta a 22 ezret. Augusztus 20–30. között pedig Buenos Aires ad otthont a SIAL-nak. A dél-amerikai kontinens kínálatát felvonultató eseményre tavaly csaknem 50 ezer szakmai látogató érkezett, a kiállítók száma meghaladta a 600-at.

Kapcsolódó cikkeink