Üdítőital Szövetség: az élelmiszerek adójának emelése nem segít az elhízás ellen

Szerző: trademagazin Dátum: 2016. 10. 12. 11:42

Az élelmiszerek adójának emelésével nem lehet javítani a népegészségügyi mutatókon, csak társadalmi összefogással – közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

asvanyviz

A szövetség az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) arra a javaslatára reagált, hogy a kormányok vessenek ki legalább 20 százalékos különadót a cukortartalmú italokra az elhízás és az általa okozott betegségek megelőzése érdekében.
A szövetség rámutat: a magyarországi fogyasztók már most is Európa legmagasabb adóterhelése mellett juthatnak hozzá az élelmiszerekhez, a 27 százalékos áfa mellett a népegészségügyi termékadó is növeli egyes termékek árát.
Az üdítőitalgyártók érdekképviselete szerint a valóban súlyos problémát jelentő elhízás elsődleges okait Magyarországon nem az üdítőitalok túlzott fogyasztásában kell keresni. Egy általuk idézett adat szerint az üdítőkkel bevitt kalória mennyisége az összes kalóriabevitelnek mindössze 2 százaléka Magyarországon. Megjegyzik azt is, hogy a hazai üdítőital-fogyasztás 25 százalékkal kevesebb az európai átlagnál.
Ugyanakkor a magyar üdítőital-ágazat az elmúlt években számos intézkedést tett termékei energiatartalmának csökkentésére – hangsúlyozzák a közleményben. Ennek eredményeként 2011 és 2015 között az alkoholmentes üdítőitalok – ízesített vizek, szénsavas üdítőitalok, gyümölcsitalok, jegesteák – forgalmán belül a csökkentett kalóriatartalmú és kalóriamentes termékek aránya 22 százalékról 46 százalékra emelkedett, az alkoholmentes italok kalóriatartalma átlagosan 20 százalékkal csökkent.
Emlékeztetnek arra is, hogy a szövetség csatlakozott az Élelmiszerfeldolgozók Országos Szövetsége vállalási rendszeréhez, amelyben a résztvevő cégek különféle módon támogatják a fogyasztók sokszínű és kiegyensúlyozott táplálkozását. (MTI)

Kapcsolódó cikkeink